Solberg támad, Loeb csak fut

Vágólapra másolva!
Loeb (Citroën) és Solberg (Subaru), az összetettben is első-második két pilóta meccse lett a Brit rali - röviddel a vége előtt pici előny az éllovas franciánál. Harmadik Märtin (Ford), Grönholm (Peugeot) már megint kiesett.
Vágólapra másolva!

Szombaton nyolc gyors várt a mezőnyre, amelynek elitjéből pénteken csak Carlsson és Schwarz esett ki. Előbbi edzésképp aztán remek időket autózott a 307-essel, persze már versenyen kívül.

Csapattársa, a kétszeres világbajnok (2000, 02) Grönholm sem húzta sokáig, a 9-esen legújabb szokása szerint elesett, a harmadik helyről...

S hogy a búcsúzók sorát hamar zárjuk: Paasonen nem tudta megismételni fantasztikus finnországi teljesítményét, nem bírta Fabiája. Tuohino (Ford) is befejezte.

Amúgy péntekhez képest ebben a körben rövidebb szakaszok voltak, 13-18 km-esek, csupán a 14-es lógott ki fölfelé a maga 30, a szuperspeciál meg lefelé az alig több mint 2 km-ével.

A gyorsokat sorrendben Loeb, Duval, Loeb, Solberg, Duval, Solberg, Solberg és megint csak Duval nyerték. Eső, sáros, csúszós utak. És őrült tempó.

Märtin Focusának motorproblémája miatt lassult le alaposan, de még harmadik, Sanyibá ott figyel mögötte negyedikként, nem messze.

Pontszerző helyen robog még Duval, Rovanperä kielőzte Hirvonent, és a privát Higgins bravúrkodik nyolcadikként.

Ha így maradna minden, a lényeg, akkor Loeb előnye négy futammal a vége előtt 32 pontosra hízna Solberggel szemben.

Azaz nem érdemes fogadni más diadalára, Loebére meg tuti nem fizetnek a bukik. Märtin őrizné harmadik helyét Sainz mester előtt.

Konstruktőrileg a Citroën már 40 pontot adna a Fordnak, a bronzcsatában pedig a Subaru 13 egységnyivel menne a Peugeot előtt. De várjuk csak meg a befutót, technikai sport tudniillik...

JWRC-ben továbbra is suzukis trió diktál, de Baldacci és Wilks mellett már nem Andersson (kiesett), hanem Katajamaki a harmadik a remek Ignisszel. Meeke igyekszik velük partiban lenni a kis Opel Corsával.

Finis vasárnap négy gyorsaságival, ebből az utolsó szuperszelektív.

60. Brit rali, állás két nap után (élcsoport):
1. Loeb, Elena (francia, Citroën Xsara) 2:55:19.0 (105,0 km/ó)
2. P. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza) + 7.3 mp
3. Märtin, Park (észt, brit, Ford Focus) + 2:14.4 p
4. Sainz, Marti (spanyol, Citroën Xsara) + 2:32.3 p
5. Duval, Prevot (belga, Peugeot 307) + 3:44.3 p
6. Rovanperä, Pietilainen (finn, Peugeot 307) + 5:41.2 p
7. Hirvonen, Lehtinen (finn, Subaru Impreza) + 5:43.2 p
8. Higgins, Gibson (brit, Ford Focus) + 8:04.6 p
9. Stohl, Minor (osztrák, Peugeot 206) + 8:35.2 p
10. Vouilloz, Giraudet (francia, Peugeot 206) + 12:28.0 p