A Toyota Prius nyerte a zöldautók versenyét

Vágólapra másolva!
2004-ben Sanghajban futtatta meg az alternatív hajtású autókat, motorkerékpárokat és buszokat a Michelin. A verseny mellett különféle konferenciákat, tanácskozásokat is rendeztek, ahol a téma aktuális kérdéseit, irányvonalait tekintették át a szakemberek.
Vágólapra másolva!

Kis túlzással azt is lehet mondani, hogy komoly hagyományokkal bír a gumigyár által alapított rendezvény (Michelin Challenge Bibendum). Az elsőt 1998-ban tartották, de a maihoz hasonló formában 2000-ben indult útjára a megmérettetés, amikor is Clermont Ferrand-ban gyűltek össze a "zöldautót" készítő vállalatok. Franciaország után a szigorú környezetvédelmi törvényeiről nevezetes Kaliforniában mérkőztek, közelebbről a szupergyors oválpályájáról híres Fontanában. Tavaly előtt Heidelbergben, német földön csaptak össze az alternatív hajtással rendelkező járművek, a 2003-as helyszín pedig ismét Amerika dél-nyugati állama, Kalifornia volt: Sonoma városkában táboroztak néhány napig a Michelin Challenge részvetői.

Az idei rendezvényt a külvilág felé egyre erőteljesebben nyitó Kínában, azon belül Sanghajban tartották. A környezet a lehető "legautósabb" volt, az új Forma-1-es pályát is igénybe vették, ha már ott voltak. A város környékére települt számos autó- és alkatrészgyárat különben egy hatalmas társulás, az F1-es pálya anyagi hátterét is biztosító Shanghai International Auto City fogja össze.

A 2004-es kihívás október 9-14-ig tartott. A kategóriák, amelyekben indulhattak a résztvevők: földgáz, a hazai kutakról is ismert LPG, mellettük engedélyezték a takarékos benzin- és gázolajos szerkezetek startját is. A biohajtóanyagot tankolók is helyet kaptak a startlistán, s a hidrogén mint a jövő egyik meghatározó hajtóenergiája sem maradhatott ki, az elektromos autókhoz hasonlóan.

Az első nap az induló négy- és kétkerekűek regisztrálásával, valamint a gépátvétellel felérő átnézéssel telt el. A második napon a sofőrök eligazítása történt meg, biztos, ami biztos alapon egy tréningen is végigvitték őket. A következő 24 órát teszteléssel töltötték a résztvevők, majd október 12-én, a nemrég lebonyolított első Kínai Nagydíj helyszínén megtartották a megnyitót. Ezután a sajtó képviselőié volt a terep, akik végigpróbálhatták és megnézhették az összes részt vevő járgányt.









BA

Elektromos autót mutatott be a Volvo/auto/ujdonsag/20041013elektromos.html