Palik harmadik lett a Fáraó-ralin

Vágólapra másolva!
Palik László és Darázsi Gábor dobogón végzett az egyiptomi Fáraó-ralin, a szintén Nissant hajtó Kis Sándor, Czeglédi Péter kettős is célba ért a tizedik helyen.
Vágólapra másolva!

Az utolsó két napon (Siwa-Baharija 430 km, Baharija-Kairó 416 km) a sorozatos technikai hibák ellenére is remekeltek a magyarok, kiváltképp a Palik, Darázsi kettős, amely végül a kitűnő harmadik helyet csípte meg.

Palikék két évvel ezelőtt tizenegyedikek, tavaly hatodikok lettek a Dakar utáni második leghosszabb sivatagi versenyen.

Pedig alig maradt fokozat a váltóban, majd a hátsó hajtás is elment, de remek hajrával csak összejött a bronz. És a kategória-győzelem.

A RTL Motorsport Klub másik egységét, Kiséket is dicséret illeti, hiszen sikerült célba érkezniük a megannyi műszaki gond és időbüntetés után inkább már csak tesztelve, mint versenyezve.

A Szaller Zoltán, Farkas Nándor, Keresztesi Péter kamionos csapat még a negyedik napon borult a Mercedesszel, és a futam hátralévő részét már csak a szervizutvonalon teljesíthette.

A Fáraó-rali abszolút végerdménye (élcsoport):
autósok:
1. De Mevius Eggermont (belga, Buggy) 29:54:20 ó
2. Peeters, Legein (francia, Bowler) + 3:52:30 ó
3. Palik, Darázsi (magyar, Nissan Pick-Up) + 4:00:34 ó
... 10. Kis, Czeglédi (magyar, Nissan Pick-Up) + 21:44:30 ó
motorosok:
1. Ullevalseter (norvég, KTM) 26:21:34 ó
2. Polli (olasz, KTM) + 1:45:24 ó
3. Rivera (olasz, KTM) + 2:14:46 ó