Vágólapra másolva!
Hamarost beköszönt az újév, kezdődik hát a 26. Dakar-rali. A versenyzők már most ott toporognak a franciaországi Clermont-Ferrand-ban, kötelező ellenőrzés vár rájuk és gépcsodáikra. Harmincnyolc ország kalandorai terepraliznak minimum két kéreken, a legtöbben persze a "feltaláló" franciák vannak. Nem egy honfitársunknak is szurkolhatunk: öt autós páros, két motoros és nyolc kísérő kamion a magyar.
Vágólapra másolva!

A január 1-jén kezdődő 18 napos, 11 163,5 km-es Dakar-2004 17 gyorsasági szakaszból áll (5428,5 km a speciális, 5735 az etap). A szenegáli célig a versenyzők összesen 7 országban (Franciaország, Spanyolország, Marokkó, Mauritánia, Mali, Burkina Faso, Szenegál) száguldanak. A nevezések szerint 180 motor, 120 autó és 60 kamion áll rajthoz.

Tavaly az autósok közt a Maszuoka, Schulz (japán, német) páros győzött Mitsubishivel a márkatársak, az egyaránt francia Fontenay, Picard, illetve Peterhansel, Cottret duót maga mögé utasítva. A motorosok versenyében KTM-esek diadalmaskodtak - leggyorsabban a francia Sainct ért célba honfitársa, Després és az olasz Meoni előtt. A kamionosoknál két Kamaz között egy Tatra: elsők az orosz Csaguinék, másodikok a brazil De Azevedóék, harmadikok az orosz Kabirovék lettek.

A 42 éves, kétszeres első Maszuoka címet védene - mondta, természetesen sok olyan nagyágyú van, aki szintén aranyos álmokat dédelget. Például a másik három Mitsubishi-klasszis: a motorosok között hatszoros legjobb francia Stephane Peterhansel és honfitársa, a rali-világbajnokságokon két alkalommal diadalmaskodó, olasz Miki Biasion, valamint a német Andrea Meyer vezeti majd a távol-keleti autógyár legújabb fejlesztésű modelljét, a Pajero Evolutiont. A Mitsubishi 1983 óta indul a Dakar-ralin, s pilótái nyolcszor nyertek a viadalon.

Az autósoknál a mitsusokon túl számos gyári támogatású kiválósággal, korábbi győztessel kell számolni: ott lesznek persze Schlesserék (francia, Schlesser-Ford), ugyanolyan géppel a spanyol Servía, Volkswagen Touareggel az első női győztes, a német Jutta Kleinschmidt és a francia Saby, BMW X5-ösökkel a francia Luc Alphand és a belga De Mevius, Nissannal a finn Ari Vatanen, a japán Sinozuka vagy skót ralibetyár Colin McRae - mondjuk utóbbi biztosan nem lehet versenyben a dobogóért, hisz csak most debütál.

A motorosok mezőnyéből először is ugye a francia Sainctet kell megemlíteni, KTM-mel pörög még az olasz Meoni, a francia Despres, a spanyol Roma, a chilei De Gavardo vagy a dél-afrikai Cox - minden valószínűség szerint közölük kerül ki a győztes.

A 25. Dakar-ralin két magyar csapat ért célba - az először induló Kis Sándor, Czeglédi Péter, Nissan trió az összetett 48., a Palik László, Darázsi Gábor, Toyota egység az 52. helyen. Az első magyar a Dakaron Szalay Balázs volt 1996-ban (Papp Ferenccel az oldalán egy Chevyben hat nap után kiesett, versenyen kívül fejezte be), célba első ízben 2000-ben sikerült érnie (Jakab Tamás navigálásával).

Most öt autós páros, két motoros és nyolc kísérő kamion a magyar, utóbbiakból három vesz részt a versenyen, a többi "csak" kísérő. Minden eddiginél komolyabb a háttér, a logisztika, joggal várható hát a szép eredmény. A névsor:

Autó
219 Szalay Balázs, Bunkóczi László (Opel Frontera)
252 Palik László, Darázsi Gábor (Bowler Wildcat)
282 Kis Sándor, Czeglédi Péter (Nissan Navara)
318 Benyó Miklós, Maurer Péter (Hyundai Terracan)
327 Liszi László, Rack Georg (Mitsubishi Pajero)

Motor
185 Perepatics Richárd (KTM)
192 Szilvási Péter (Suzuki)

Kamion
445 Darázsi Zsolt, Hajnal Károly, Tagai Róbert (MAN)
448 Vadas Tamás, Gaál József, Slott Imre (DAF)
455 Szaller Zoltán, Francois Coquatrix, Andrew Bowler (Mercedes)