Valenciában zárják a szezont Talmácsiék

Vágólapra másolva!
Kéthetes szünet után a hétvégi Valenciai Nagydíjjal folytatódik, s egyben be is fejeződik a gyorsasági motorosok világbajnoksága. A futamon eldől az egyetlen még nyílt világbajnoki cím sorsa, a 250 kcm-eseknél. A magyar rajongók most is arra kíváncsiak, hogy folytatódik-e a 125 kcm-esek között szereplő Talmácsi Gábor jó sorozata. 
Vágólapra másolva!

A szezon első felében a várakozásoktól némileg elmaradó tehetség a Katalán, a Holland és a Brit Nagydíjon kilencedik volt, majd július 27-én Németországban a hatodik helyen ért célba, míg augusztus 17-én Brnóban 11. lett. Portugáliában 7.-ként zárt, a Brazil GP-n pedig négy körön át az élen száguldott, de motorja ezután nem bírta a tempót a legjobbakkal, így végül 8. lett.

A következő két futamon a 14. helyen végzett, majd legutóbb Ausztráliában 9. lett. Vagyis sorozatban 10 nagydíjon került a legjobb 15 közé, ezzel összetettben 15.

A 250 kcm-eseknél a San Marinó-i Manuel Poggiali sokáig nagy fölénnyel állt az élen, most azonban csak 7 ponttal vezet az olasz Roberto Rolfo előtt, vagyis Spanyolországban óriási csata várható.

Az 1999-ben átadott valenciai pálya 4,005 km-es, 9 bal- és 5 jobbkanyar vár a versenyzőkre. A célegyenes 876 méter hosszú.

A pontverseny állása az utolsó futam előtt:
125 kcm:
1. Pedrosa (spanyol, Honda) 223 pont - már világbajnok
2. De Angelis 166
3. Perugini (olasz, Aprilia) 159
4. Dovizioso (olasz, Honda) 149
5. Barbera (spanyol, Aprilia) 148
6. Nieto (spanyol, Aprilia) 139
...15. Talmácsi (Exalt Cycle Red Devil, Aprilia) 66
Tóth Imre (Honda, Team Hungary) és Lénárt Péter (Honda, Metasystem Racing Service) nem szerzett pontot.

250 kcm:
1. Poggiali (San Marinó-i, Aprilia) 233 pont
2. Rolfo (olasz, Honda) 226
3. Elías (spanyol, Aprilia) 206
4. De Puniet (francia, Aprilia) és F. Nieto (spanyol, Aprilia) 183-183
6. West (ausztrál, Aprilia) 145

MotoGP:
1. Rossi 332 pont - már világbajnok
2. Giberneau 257
3. Biaggi (olasz, Honda) 215
4. Capirossi (olasz, Ducati) 161
5. Hayden (amerikai, Honda) 130
6. Ukava (japán, Honda) 123