Solberg tündököl a korzikai káoszban

Vágólapra másolva!
Az idén még 14 futamból álló ralivébé 12. állomásának második napján jól összekeveredett minden. Korzikán, a hegyekben lezúdult az eső, a korábbi legjobbak hibáztak, csúnyán visszaestek. Vezet a norvég Solberg (Subaru), második a belga Duval (Ford), harmadik a spanyol Sainz (Citroën). A listavezető angol Burns (Peugeot) csak nyolcadik.
Vágólapra másolva!

A szombati első, 38,64 km-es gyorson még nem történt semmi különös: Märtin szokás szerint vert mindenkit, eléggé. Kisebb meglepetésre Solberg másodiknak hozta az összedrótozott Subarut, majd Loeb, Sainz és a többiek következtek szép sorban. Grönholm és Burns mondjuk már több mint fél percet kapott, köztes gumikat rakattak fel.

Mert esőfelhők gyülekeztek. Márpedig legutóbb San Remóban alaposan rendberakta, de nem is, inkább szétzilálta és megtréfálta a mezőnyt az égi áldás. Időjóslás, taktika, szerencse, miegymás.

Még a 7-esen kiesett (besokallt) a péntek embere, az első vb-futamán brillírozó, helyi menő Alexandre Bengue. Összetettben Märtin feljött másodiknak Loeb mögé, Grönholm az ötödik, Burns a nyolcadik helyre csúszott vissza.

Jött a 8-as gyors (15,33 km) és ki nem találnák soha, ki nyerte a szakaszt. Hirvonen. Egy 2002-es Focusszal. Első korzikai raliján. Második Bugalski (Citroën), harmadik Gardemeister (Skoda)! Märtin 48., Loeb 49., utolsó... Több mint öt, illetve tíz perc hátrányt összeszedve.

Szóval eső (de csak rövid szakaszon), víz, tócsák - valaki slicken, más intermediate gumikon. Egyesek megúszták, többen beleszaladtak. Aztán le-, kicsúsztak. A határon (túl) autózó Märtinék kerékcserét gyakoroltak, Loeb is örülhetett, hogy egyáltalán folytatni tudta, úgy rakták vissza az útra a Xsarát. Solberg szintén odacsapta, de ő alig vesztett. Burns, Duval dettó. És a belga fordos az élen! Második Sainz, harmadik Solberg. Loebék messze lemaradva...

Az emberes 9-esen (40,67 km, hegyre föl, hegyről le, vizes, csúszós út) a korábbi aszfaltkirály Panizzi volt a leggyorsabb Loeb előtt. Panizzinak végre sikerült megtalálnia a megfelelő beállítást, pénteken hamisan muzsikált a Peugeot. Fel is zárkózott ötödiknek. Duval harmadik, Sainz negyedik a gyorson, maradtak ketten a legelején. Grönholm és Solberg holtversenyes harmadik. Már megint micsoda ádáz csata!

A 10-esen (a 7-es ismétlése - néhol száradó aszfalt, helyenként víz alatt minden) Solberg leckéztette a mezőnyt, ez sem papírforma. Märtin második, Loeb csak kilencedik (Burns, Grönholm még lejjebb), de már nem is rájuk kell figyelni, hihetetlen. Hanem Sainzra, Duvalra, Panizzire. Összetettben Duval előnye 5.1 mp-re olvadt Sainzcal, 6.5-re Solberggel (!) szemben. A negyedik-ötödik-hatodik Panizzi, Grönholm és McRae között is csak pár mp van. A még pontszerző helyen tanyázó Bugalski és Burns esetében még kevesebb, szép.

Namost a helyzet az, hogy lehet szépen elfelejteni minden olyasmit, hogy papírforma ez meg az, hogy valaki specialista vagy épp nem szereti, hogy Michelin vs. Pirelli, vagy, hogy rutin kontra zöld fül. Alkalmazkodás, hidegvér, szerencse. Óriási adag mázli.

11-es (a 8-as repetája): ismét Solberg-parádé, ideje 10:22 a 8-ason elért 10:47-hez képest... Második Märtin, nem lassult, sőt, aztán Duval és Sainz. Duval maradt az élen, de már Solberg a második, Sainz a harmadik. McRae kielőzte Grönholmot az ötödik, Burns Bugalskit a hetedik helyért (megy a PSA-belharc keményen). McRae majdnem beérte Panizzit is, aki rosszul választott gumit, ez van.

A 12-esen (10-es másodszor) nemcsak Solberg, de subarus kollegája, Mäkinen is rengeteget adott mindenki másnak, nagyon eltalálták, minden bizonnyal elsőrangú gumiválasztásuknak köszönhetően (köztes, extra vágásokkal). Solberg átvette a vezetést Duvaltól, a Mitsubishivel négyszeres világbajnok (1996. és '99 között) finn legenda is ugrott kettőt, már hetedik.

Mäkinen előretöréséhez az is kellett, hogy mind Bugalski, mind Burns gyengébben teljesítsen - jelen állás szerint egyetlen ponttal gazdagodna a 2001-est követően második egyéni vb-címére hajtó, a Peugeot-val lassan két év alatt futamot versenyt nyerni képtelen angol. Ami azt is jelenti, ha most érne véget a futam, a pillanatnyilag itt harmadik Sainz felülne arra a bizonyos nem létező trónra (59-58 lenne). Sanyibát harmadszor ünnepelné a ralivilág 1990 és '92 után.

Kitűnő második egyelőre Duval - kérdés, meg tudja-e őrizni pozícióját. Sainz biztosan támadja majd, és hát annyi minden (várható váratlan esemény) történhet.

Mint ami Loebbel és Märtinnel megesett - ennek a napnak ők a nagy vesztesei. Hátrányuk akkora, hogy nemigen juthatnak sokkal följebb.

Jól megy McRae-nek, dehát az 1995-ös világbajnok szereti Korzikát. Kevésbé sikerednek a dolgok a címvédő (meg 2000-ben is bolygóelső) Grönholmnak, illetve az egész Peugeot-nak, beleértve persze Panizzit is.

A Sainz-Burns állásról már volt szó, nézzük a teljes élcsoportot (ha most érne véget a verseny): 1. Sainz 59, 2. Solberg 58 (jé, bizony, mert Solberg nyert futamot), 3. Burns 58, 4. Loeb 55, 5. Märtin 43, 6. Grönholm 42. Csapatban Citroën-Peugeot 136-128. És Subaru-Ford 89-80. Lenne.

A privát WRC-sek közül Ginley-ék, Rousselot-ék kiestek (Bengue tündökléséről és bukásáról már ugye szóltunk). A Janika-féle 206-ost terelgető Stohlékak sem sikerült, Robert-ék és Warmboldék még versenyben.

Vasárnap 4 gyorsaságival (112,1 km) fejeződik be a verseny.