Märtin siet, Loeb vezet San Remóban

Vágólapra másolva!
Két nap, 10 szakasz után továbbra is Sebastien Loeb (Citroën) vezet a 45. San Remo-i ralin, a vb-sorozat 11. futamán. A francia aszfaltbetyárt az észt Markko Märtin (Ford) és a finn Marcus Grönholm (Peugeot) üldözi legkitartóbban, az esetleges (valószínű) győzelmével komoly bajnokesélyessé avanzsáló Loeb előnye több mint komoly. Hiába nyerte Märtin az összes szombati gyorsaságit.
Vágólapra másolva!

Péntek késő délután ott tartottunk, hogy Loeb oktatja a mezőnyt, előnye jó nagy, a lépést vele és a Xsarával egyedül talán Märtin és a Focus tudja tartani. Ha pedig a Citroën franciája idén harmadszor is verhetetlen marad aszfalton, átveheti a vezetést a gyengélkedő Burnstől (a Subaruval 2001-es legjobb angol a következő szezonban kétszer 14 versenyt követően elhagyja a Peugeot-t), és jó eséllyel pályázna első világbajnoki címére. Mert már csak három viadal van vissza, abból kettő betonon...

Az első nap folyamán kiesett ugye Gardemeister, a finn csúnyát borult, de csak a Fabia tört rommá, neki és navigátorának nem esett baja. "Mindössze" továbbra is képtelen befejezni egy ralit San Remóban. Aki hamar búcsúzott még, az a szintén finn Hirvonen, a fordos fiatal alól elfogyott a technika. És még egyszer: a Hyundai nem indult, kérdés, a hátralévő futamokon láthatunk-e Accenteket. Mert, hogy aztán két évig nem, legalábbis gyáriakat, az biztos.

Arról azonban még nem számoltunk be, hogy a legutóbbi verseny, az Ausztráliai rali győztese is kiesett (a nyolcadik helyről). A norvég Solberg Imprezájának kiürült a tankja két km-rel a parc fermétől. Blama. Olyan, mint ami Loebbel történt anno Törökoszágban. Solberg szomorkodhat, hogy lesz így ebből világbajnokság, passz. Csapata is sokat veszít előnyéből a Forddal szemben a konstruktőri bronzért vívott csatában. Hisz' a magára maradt Mäkinennek sem megy, a Mitsubishivel négyszeres legjobb (1996-99) finn sztárt nincs, mi visszatartsa, abbahagyja a szezon végén.

Szóval ez volt a sorrend az élen péntek után, szombat előtt: Loeb, Märtin, Grönholm, Sainz, Duval, Panizzi, McRae, Mäkinen, Bugalski, Burns, Robert, Kresta, Auriol.