Gálék két másodperccel verték Kiséket a tereprali ob-n

Vágólapra másolva!
A tíz éve indult magyar tereprali-bajnokság eddigi legkisebb időkülönbségével szerezte meg a BF-Goodrich Kupa abszolút első helyét a Gál István, Oroszlán Tibor páros, hiszen a 11. speciálszakasz végén mindössze két másodperccel előzte meg a legeredményesebb magyar Dakar-duót, Kis Sándort és Czeglédi Pétert.
Vágólapra másolva!

A tereprali országos bajnokság duplaszorzós második futamának, a Bf Goodrich Kupának a harmadik napján Bakonybélből indult a "talpon maradt" 17 páros. A versenyzőknek - útban a budapesti cél felé - újabb három maratoni speciálszakaszt kellett teljesíteniük.

Az első pillanattól vezető Kis Sándor végig az élen haladt a Nissannal, ám a Veszprém környéki 20 km-es részen a teljes élmezőny tett egy 300 méteres kitérőt. Egy kis "eltévedés" után találtak vissza az eredeti útvonalra.

Két párosnál volt jelentős műszaki hiba: az ötszörös tereprali-bajnok Gál István, Oroszlán Tibor duó autójában az elektronika makrancoskodott és az 5000 kcm-es motor durván az eredeti teljesítményének 70 százalékát adta le, míg a Horváth Béla, Tóth György kettős a vadonatúj építésű Mercedes terepjáróval csúnyán felborult. Az ominózus speciálszakasz céljában "újjáépítették" a gépet, és ha jelentős késéssel is, de folytatták a versenyt.

Végül a Gál, Oroszlán duó autója gurult be elsőként a XI. kerület Hunyadi János úti célba, második a Kis, Czeglédi kettős lett, a 11. speciálszakaszon mindössze két másodperc hátránnyal. A harmadik helyre Szalay Balázs és Laklóth Aladár érkezett, igaz az ő hátrányuk már 3:38 percre rúgott.

A Bf-Goodrich Kupa végeredménye:
1. Gál István, Oroszlán Tibor (Autó Eldorado SE, G-Proto 3T) 3:7:41 ó
2. Kis Sándor, Czeglédi Péter (K-Sped Kft. Porsche Team, Nissan Navara 2T) 2 mp hátrány
3. Szalay Balázs, Laklóth Aladár (4x4 Off Road Club, Chevrolet Blazer 3T) 3:38 p h
4. Lukács András, Ferke Viktor (Auto Eldorado SE, Nissan Terrano 4T) 23:20 p h
5. Kéry Szilveszter, Szegedi Ferenc (Premier Motorsport, Range Rover 2T) 28:21 p h
6. Palik László, Darázsi Gábor (RTL Motorsport, Toyota Land Cruiser 4T) 28:53 p h

A tereprali országos bajnokság harmadik futamát június 22-én rendezik Máriahalom térségében.