Maszuoka és Sainct a 25. Dakar-rali győztesei

Vágólapra másolva!
Az autósoknál a Maszuoka Hirosi, Andreas Schulz japán, német kettős, a motorosok között a francia Richard Sianct nyerte a 25. Dakar-ralit.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Csak be kellett gurulnia a célba a mitsubishis japánnak Fotó: EPA

Hangulatos befutóval zárult a Vörös-tenger partján a 25. Dakar-rali. Az utolsó gyorsasági szakasz végén soknemzetiségű, rendkívül lelkes szurkolótábor várta a versenyzőket. A motorosok még ekkor is koncentráltak, nehogy az utolsó métereken bukjanak járművükkel, de az autósok, s főleg a kamionosok dudálva, integetve köszönték meg a buzdítást. Az autósok között a 17. szakasz előtt az élen álló Maszoukának csak arra kellett figyelnie, hogy ne hibázzon. A 42 éves pilóta biztonságos autózással a 35. helyen fejezte be az etapot, de ez is bőven elég volt a végső sikerhez. Sainctnek jobban kellett ügyelnie, de azt megengedhette magának, hogy az összetettben második Cyril Despres és a harmadik Fabrizio Meoni mögött motorozzon.

A célba érkező két magyar párost több is tucat rajongó várta. A Kis Sándor, Czeglédi Péter (Nissan) és a Palik László, Darázsi Gábor (Toyota) kettős is felszabadultan, boldogan viszonozta az üdvözlést. Kis és Czeglédi a 25. helyen ért célba, s összetettben a 48. helyen végzett. Palik és Darázsi a szakaszon 60., összetettben pedig az 52. helyen zárt. A mindössze 34 km gyorsaságival fűszerezett záró szakaszt az Ari Vatanen, Kristina Thorner kettős, illetve a svéd Per-Gunnar Lundmark nyerte.

Forrás: EPA
Sainct sem hibázott az utolsó szakaszon Fotó: EPA

Több órával a befutót követően is rendkívül mozgalmas volt az élet Sarm-es Sejkben. A részletes és hosszadalmas eredményhirdetés során az összes kategória valamennyi díjazottja megkapta megérdemelt elismerését. A ceremónia alatt a szurkolók szűnni nem akaró tapsviharralés hatalmas üdvrivalgással köszöntötték kedvenceiket. A leleményesebbek - kihasználva a szabad mozgásteret - a depóban álló járművekkel is lefényképeztették magukat. Az 5216 km-es távot teljesítő, a verseny valamennyi nehézségének nyomát magukon viselő autók, motorok és kamionok még így, porosan is impozáns látványt nyújtottak.

17. szakasz: Sarm-es-Sejk - Sarm-es-Sejk (összesen: 56 km, gyorsasági: 34 km)

autósok:
1. Vatanen, Thorner (finn, svéd, Nissan) 16:32 perc
2. Alphand, Stevenson (francia, brit, BMW) 1:16 perc hátrány
3. Kleinschmidt, Pons (német, olasz, Volkswagen) 1:19 p h
...10. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi) 4:15 p h
...25. Kis Sándor, Czeglédi Péter (Nissan) 6:05 p h
...27. Fontenay, Picard (francia, Mitsubishi) 6:14 p h
...35. Maszuoka, Schulz (japán, német, Mitsubishi) 8:12 p h
...60. Palik László, Darázsi Gábor (Toyota) 18:38 p h

motorosok:
1. Lundmark (svéd, KTM) 19:34 perc
2. Ullevalseter (norvég, KTM) 8 mp hátrány
3. Meoni (olasz, KTM) 57 mp h
4. Despres (francia, KTM) 1:05 p h
...6. Sainct (francia, KTM) 1:41 p h

kamionosok:
1. Kabirov, Beljajev, Karlamov (orosz, Kamaz) 23:12 perc
2. Szugavara J., Szuzuki, Szugavara T. (japán, Hino) 17 mp hátrány
3. Csaguin, Jakubov, Szavosztyin (orosz, Kamaz) 29 mp h

Az összetett végeredmény

autósok:

1. Maszuoka, Schulz 49:08:52 óra
2. Fontenay, Picard 1:52:12 óra hátrány
3. Peterhansel, Cottret 2:16:28 ó h
...48. Kis, Czeglédi 40:31:50 ó h
...52. Palik, Darázsi 49:00:32 ó h

motorosok:
1. Sainct 53:24:32 óra
2. Despres 7:18 perc hátrány
3. Meoni 37:30 p h

kamionosok:
1. Csaguin, Jakubov, Szavosztyin 61:36:40 óra
2. De Azevedo, Tomecek, Martinec (brazil, cseh, Tatra) 1:02:01 óra hátrány
3. J. de Rooy, Guesens, Duisters, (holland, belga, DAF) 2:38:49 ó h