Peterhansel elbukta a Dakar hajráját

Vágólapra másolva!
Már csak a csodában bízhat a 25. Dakar-rali megnyerését illetően az autósok között szombatig rendkívül magabiztosan versenyző és az összetettben megnyugtató előnnyel vezető Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret francia kettős, mivel a 16., utolsó előtti szakaszon tönkrement autójuk bal első kereke.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
A sérült bal kerék felett könyökölő Peterhansel már tudja: az idei Dakar-siker elúszott számára Fotó: EPA

A szerencsétlen eset Abu Rish és Sarm-es-Sejk között akkor történt, amikor már csak 43 km volt hátra a gyorsasági szakaszból: Peterhansel a Mitsubishivel egy nagy kőre hajtott. A pilóta a jelentések szerint nem látott semmit, mert az előtte haladó német Jutta Kleinschmidt autója hatalmas port kavart.

A francia duónak az utolsó előtti nap során már korábban is akadt gondja: 66 km után az autó hűtőrendszere mondta fel a szolgálatot.

A pénteki versenynapot követően 25:50 perccel lemaradva második, ugyancsak mitsubishis Maszuoka Hirosi, Andreas Schulz kettős már az első technikai problémának köszönhetően jelentős hátrányt dolgozott le, a másodiknál pedig tetemes előnyre tett szert.

Peterhanselnek egyébként szombatig már csak azért is minden esélye megvolt a győzelemre, mert a csapatvezetők a biztos siker tudatában óvatosságra intették élversenyzőiket, vagyis jelezték, hogy a záró szakaszokon nem várnak el tőlük kiélezett küzdelmet.

A francia pilóta autója idegen segítséggel végül is a 40. helyen, 2:55:02 órás hátránnyal célba ért. Érdekesség, hogy az összetettben így is csak a negyedik helyre csúszott vissza 2:20:25 órával lemaradva az "újonc" éllovas Maszuokától. Vasárnap csupán egy 34 km-es gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, így Peterhansel csak az ellenfelek hasonló, bár eléggé valószínűtlen sorozatos balszerencséje esetén végezhetne az élen.

És újfent Párizs-Dakar!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31334

A még versenyben lévő magyarok közül a Kis Sándor, Czeglédi Péter páros teljesítette gyorsabban a mai gyorsaságit. A Nissannal szereplő duó az eddigi legjobb eredménnyel, a 24. idővel ért célba, ezzel összetettben a 40. helyen áll.

A párosnak ugyan akadt kisebb műszaki gondja a nap során - a szervó romlott el -, de összességében kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott.

A Toyotával versenyző Palik, Darázsi duó az 56. idővel teljesítette az Abu Rish és Sarm-es-Sejk között kijelölt 365 km-es gyorsaságit, így összetettben jelenleg az 51. helyen áll.

Vasárnap a 17., azaz utolsó szakaszra kerül sor: mindössze 56 km (gyorsasági: 34) teljesítése vár a mezőnyre Sarm-es-Sejk környékén.