Sainz már csapná a Xsarának

Vágólapra másolva!
Carlos Sainz, a kétszeres világbajnok spanyol klasszis nagyon várja már a januári, 71. Monte-carlói ralit új gépével, a Citroën Xsarával, nem tartja kizártnak, hogy negyedszer is meg tudja nyerni a nyitó vb-futamot. Csapattársa, a skót Colin McRae is barátkozik a francia autóval, az exskodás cseh Roman Kresta meg privát Peugeot volánja mögé ül.
Vágólapra másolva!

"Nem beszélhetek az autóról, de annyit elmondhatok, hogy nagyon elégedett vagyok vele" - mondta a 40 éves Sainz, 1990 és 1992 világbajnoka, na nem Citroënnel ugye. A jövőjével kapcsolatos hosszas találgatások után nemrég a feltörekvő franciákhoz igazoló matadornak megtiltották, hogy január előtt nyilatkozzon új gépéről, ahogy elválaszthatatlan kollegájának, a skót Colin McRae-nek is.

"Nem hinném, hogy háromautós szezonra készült a Citroën, hozzám is kell most igazodniuk, át kell szervezniük a csapat működését. Mindenesetre örülök, hogy megállapodtunk, alig várom már, hogy élesben vezethessem a Xsarát" - így Sainz. No meg úgy, hogy akár már a szezonnyitó Monte-carlói ralin megmutathatják, ő amúgy már háromszor diadalmaskodott a havas-jeges-aszfaltos futamon.

Villeneuve szerint McRae kéne a Forma-1-be/sport/automotor/20021206villeneuve.htmlWRChttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=302782003-as versenynaptár/sport/automotor/20021113aralivebe.html2002-es mezőny/sport/automotor/20020122aralivebe.html

A "mindenkori" navigátorával, Carlos Moyával nemrég szakító, új partnernek a szintén honfitárs Marc Martit alkalmazó Sainz mester még azt is kijelentette, hogy jó McRae-vel dolgozni, ismerik, értik egymást, meg hogy Xsara WRC-je ugyanolyan lesz, mint a skóté vagy a francia Loebé.

McRae helyett legutóbb jobbkeze, Derek Ringer vallott - McCrash 1995-ös világbajnok navigátora, aki Nicky Grist kirúgását követően került megint csak a félelmetes gyorsaságáról, látványos stílusáról (is) közismert skót mellé. Ringer elárulta, hogy napról napra jobban érzik a Citroënt, s persze ők is rettenetesen várják a 2003-as rajtot.