Solberg révbe ért a Brit ralin

Vágólapra másolva!
Pályafutása első győzelmét elérve Petter Solberg (Subaru) nyerte a szezonzáró Brit ralit, s ezzel óriási meglepetésre a norvég titán végzett az összetett második helyen a világbajnoki címét már korábban biztosító finn Marcus Grönholm (Peugeot) mögött.
Vágólapra másolva!

Ilyen is rég volt, nem végzett Peugeot-pilóta az első hatban (a finn Rovanperä hetedikként, a francia Panizzi tizenegyedikként döcögött be). Kiesett ugye még szombaton a már kétszeres világbajnok finn Grönholm, az angol Burns meg egy szakasszal a vége előtt sokallt be, s vesztett el mindent.

Mert ha Burns megőrizte volna harmadik helyezését az 58. Brit ralin, ő lehetett volna a második összetettben, első "oroszlános" évében azután, hogy tavaly világbajnoki címet szerzett Subaruval. Erre az útról leesett és kiesett, túl gyorsan ment, a félelmetesen csúszós pálya ezen a hétvégén másodszor tréfálta meg alaposan, ezt már nem úszta meg. Háromszor győzött itt korábban, most azonban nagyon elrontotta a hajrát.

A 2002-es ralivébé végeredménye/sport/automotor/20021117a2002es.htmlWRChttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=30278

Elrontotta Burns, hiszen így csak ötödik lett összetettben, hárman is megelőzték. Lenyomta legfőbb riválisa, a skót Colin McRae és az ugyancsak fordos, spanyol Carlos Sainz is, de megverte, sőt elorozta "tőle" az ezüstöt a norvég Petter Solberg is, aki szenzációs versenyzéssel hódította el első világbajnoki futamgyőzelmét.

Történt, hogy Grönholm váratlan bukása után a Ford észt tehetsége, Markko Märtin állt az élre két napot követően (nyakában Solberggel), vasárnap aztán a norvég nagyon beleerősített. Rögtön hozta az elsőt, a leghosszabbat (54,7 km) úgy, hogy 22 másodpercet "adott" Märtinnek. Hogy aztán egy kicsit lazítson - Märtin elverte, de csak 7,5 másodperccel.

Az utolsó két gyorson Solberg nem ismert könyörületet, végül 24 mp előnnyel zárta elsőként a viadalt. Eddig csak második helyekre futotta neki, megvan az első. No meg egy hihetetlen összetettbeli ezüst, komoly siker neki és a csapatban harmadik Subarunak is (a négyszeres világbajnok finn Tommi Mäkinen a Brit ralin negyedik, végelszámolásban nyolcadik lett).

Kész a ralivébé 2003-as versenynaptára/sport/automotor/20021113aralivebe.html

Az összetett bronz pedig Sainzé, Solberghez hasonlóan szintén a "háttérből". A szezonzárón is harmadikként végzett, szép kiegyensúlyozott vezetéssel, ahogy azt már megszokhattuk a két vb-címét igen rég (1990, 92) szerző "matadortól". Az 1995-ös legjobb McRae utolsó fordos versenyén ötödik lett, összetettben negyedik, jövőre a Citroënnel megmutathatja.

Dicséret illeti neves kollegái árnyékában az észt Märtint, aki ha első győzelméről ugyan még le is maradt, de remek teljesítményt nyújtva megcsípett egy második helyet - eddig még dobogóra sem állhatott, nincs miért szégyenkeznie.

Még valaki nagyot alakított a Forddal - a helyi menő Mark Higgins ért célba a hatodik helyen (tavaly ötödik lett, nagyon tud, nagyon ismeri a sokaknak megszokhatatlan terepet). Mögötte Rovanperä jött be hetedikként úgy, hogy az utolsó előtti szakaszon hidraulikus problémákkal küszködött, s csak a kilencedik helyen szerénykedett, no de nem is igazán neki (és a sorozatban harmadszor világelső Peugeot-nak) volt fontos a hajrá.

Hanem Freddy Loixnak és a Hyundainak. Mert hát a koreaiak belga pilótája foglalta el azt a bizonyos hetedik, csapatpontokat érő helyet, míg Rovanperä el nem vette (Higgins "privátban" terelgette a Focust, McRae harmadik gyári eredménye nem számít). A Hyundai azért így is szerzett egy pontocskát, így csak lett néki tíz - nyerte a "kicsik" harcát. (A Skodának és a Mitsubishinek kilenc jött össze). Rovanperä és Loix között egyébiránt egyetlen tized másodperc volt a különbség - a finn javára.

Amúgy a Hyundaitól még Kankkunen is "tűzközelben" volt kilencedik helyével, a Skoda csak részt vett, célba ért, de semmi több (a finn Gardemeister tizedik, a svéd Eriksson és a cseh Kresta privát pilótáktól is kikapott), a Mitsubishi legújabb szokásához híven teljesen leszerepelt (a helyi menőnek tartott Dale pénteken, a francia Delecour és a finn Paasonen szombaton adta föl).

Hogy teljesebb legyen a kép: irdatlan sokan estek ki, a gyáriaktól még a német Schwarzról nem volt szó, ő visszalépett, orvosi javaslatra. Hiemer navigátorával egyetemben ugyanis nagy adag füstöt nyelt a kigyulladó Accentben a 8. szakaszon, Kankkunenék segítettek oltani.

Az idén még nem, de jövőre már gyári Citroën egyik pilótája sem tudta befejezni a versenyt, a finn Radström a 8., a francia Loeb a 16. szakaszon esett ki. A beharangozott "vendégművészek" közül az olasz sztármotoros Valentino Rossi két gyorsaságit bírt a 206-os volánja mögött, a volt F1-es és CART-os brit Mark Blundell az ötödik szakasz rajtjánál szállt be utoljára 1600-as MG-jébe.