Loeb nincs elkeseredve

Vágólapra másolva!
Az újságok zöme "óriási meglepetésnek" nevezte Sebastian Loeb monte-carlói győzelmét, pedig várható volt, hogy a 27 éves francia előbb vagy utóbb nyerni fog valamelyik futamon. A Citroën pilótája a negyedik szakaszon majdnem huszonhárom másodpercet vert a négyszeres világbajnok, háromszoros Monte-győztes Mäkinenre, ezzel átvette a vezetést, amelyet nem is engedett ki a kezéből egészen a célig.
Vágólapra másolva!

A fantasztikus teljesítmény nem lephette meg a vetélytársakat, hisz az egykori kiváló tornász már tavaly is alaposan ráijesztett a kollégákra a San Remo-ralin elért második helyezésével. A "meglepetés" ellen szól az is, hogy Sebastian Loeb tavaly a Super 1600-as kategóriában egy Citroën Saxóval világbajnoki címet szerzett.

"Nagyon, nagyon örülök ennek a diadalnak. Kitűnően felkészültünk a futamra, az autó szenzációsan működött, a gumiválasztásaink rendre jól sikerültek, egyszerűen minden összejött. Nem mentem teljes gázzal, csak normális tempóban autóztam" - összegzett a világbajnokságban vezető fiatalember.

Loeb végig higgadtan versenyezve gyűrte le a kilométereket és ellenfeleit is. "Tudtam, hogy jól sikerültek az előkészületek, de egyáltalán nem voltam elbizakodott. A monte-carlói nehéz futam, ahol minden megtörténhet. Amíg nem gurulsz át a célvonalon, semmi sem dőlt el. Sejtettem, hogy valami nagyot fogok véghezvinni, de hogy nyerek, álmomban sem gondoltam."

Az egyetlen fekete folt a makulátlan teljesítményen az a fránya, rossz szervizponton elvégzett kerékcsere, amely miatt kétperces büntetést kapott a pilóta. A szankció, a csapat fellebbezése, a világbajnoki pontok sorsáról csak az elkövetkező két hétben döntenek, de Loeb nem aggódik az ügy miatt.

"Nem vagyok csalódott emiatt a bosszantó, a szerelők figyelmetlenségéből adódó hiba miatt. Számomra én vagyok a győztes, mindent megtettem ezért, és a legjobb formámat nyújtottam. Legyen a bíróság döntése bármi, semmit nem fog változtatni az önbecsülésemen. Ha számunkra kedvezőtlen ítélet születik, kár lesz érte."