Criville a Yamahánál

Vágólapra másolva!
Alex Criville csapatot és márkát váltott, jövőre Luis d'Antin yamahás csapatának színeiben áll rajthoz a Moto GP-ben.
Vágólapra másolva!

Fotó: DPPI
Biaggi, Abe és Checa után Criville is a Yamahánál

A 31 éves spanyol motorosnak ezzel tízéves kapcsolata ért véget a Hondával, s bár eredetileg úgy volt, hogy az Aprilia négyütemű motorjával vág neki a 2002-es szezonnak, mégsem sikerült leszerződnie az olasz sztárkonstruktőrhöz. Ekkor elkezdett a visszavonulás gondolatával kacérkodni, de az álmatlan éjszakák után mégis a folytatás mellett döntött.

Criville és Abe először január 20-án teszteli majd a kétütemű YZR500-as Yamahát Almeírában, majd utána Valenciában. Mindezen tesztek után Jerezben lovagolják meg Yamahájukat együtt márkatársaikkal, Max Biaggival és Carlos Checával.