Gardemeisternek nagy a Skoda

Vágólapra másolva!
A többi ralicsapathoz hasonlóan a Skoda Motorsport is teljes erőbedobással tesztelt a 2002-es világbajnokságra, autóival több ezer kilométert tett meg a téli "pihenő" alatt. Az Octavia WRC-t bevetették a legnehezebb körülmények között is, így havas hegyi lejtőkön és jégbordás utakon, hogy felkészülten hajtson majd a csapat, először az időjárás szempontjából teljesen kiszámíthatatlan Monte-Carlo ralin.
Vágólapra másolva!

Fotó: Amber PR
Erős az Octavia, s nem is alulkormányozott

A pilóták előtt még egy új és erős tesztelési terv áll, amely az utolsó a szezon előtt. Ezt úgy hívják, hogy optimalizálási teszt, ahol a csapatok a Monaco feletti hegyekben készítik fel autóikat a január közepi első megmérettetésre.

Kenneth Eriksson így vélekedett a tesztelésről és az autóról, amelyet először volt alkalma kipróbálni: "A tesztek jól sikerültek. Sokat tanultam az autóról, és máris nagyon jól érzem magam benne. Kemény munkán vagyunk túl, és ez most a fontos. Főleg a svédországi teszteken éreztem jól magam."

Toni Gardemeister, aki a Seat kivonulását követően versenyzési lehetőség nélkül maradt, hasonlóképpen elégedetten nyilatkozott: "Nincs alulkormányozottsága az autónak, még betonúton sem, nagyon boldog vagyok. A felfüggesztés jól bírja a nagy bukkanókat, és a motor is elég erős." Gardemeister egyedül az Octavia mérete miatt aggódott, amely elég nagy a kis Cordobához képest.

Pavel Janeba csapatfőnök elmondta, hogy minden pilóta 600 km-t tehetett meg különböző útviszonyok - vizes, száraz, havas és jeges - között. A teszteket követően pilótáival együtt elégedetten hagyták el a helyszíneket.

A világbajnokság a Monte-Carlo ralival veszi kezdetét január 17-én.