Feladta a Dakar-ralit a Szalay Expressz

Vágólapra másolva!
A Szalay Balázs, Palik László páros feladni kényszerült a sivatagi versenyt. A magyar duó megérkezett ugyan Atarba, a 10. szakasz rajtjára, de nem tudja folytatni a Dakar-ralit.
Vágólapra másolva!

Fotó: RTL Klub
A végzetes szakasz

A kettős váltógondok miatt a Szalay Expressz nem ért célba a szombati etapon. A Chevrolet Blazerrel versenyző duó a sivatagban rekedt, és a több gumidefekttel bajlódó kísérő kamion vontatta el a gépkocsit Atarba.

A magyar egység reggel fél kilencre érkezett meg a technikai mentéssel Atarba. A szervezők a startnál még várták őket egy GMT szerinti 12:05-ös rajtidővel, de a helyszínen Gál István, Léhi Sándor és a végig velük tartó magyar kamion szerelői sem tudtak segíteni a sebességváltón, amit cserélni kellett volna, de már nem volt mire.

Fotó: RTL Klub
Nem száguld tovább az Expressz

A verseny hivatalos honlapján a Szalay Expresszről annyi olvasható, hogy a 9. szakasz után a 79. helyen állnak, a kiesettek listáján nem szerepel a nevük. A motorsport.com oldalon viszont az szerepel, hogy nem szerepel a magyar páros. Az Eurosport - amely több géppel érdekelt a viadalon - arról számol be, hogy 86 autó van még versenyben, Palikék nincsnenek.

A verseny hétfőn Mauritániában az Atar-Atar szakasszal (404 km, 366 km gyorsasági) folytatódik.

Ajánlat:

Olvasóink fele bízott Palikékban