<BLOCKQUOTE dir="ltr" style="MARGIN-RIGHT: 0px"> <P>Puras utasította el a Citroent</P></BLOCKQUOT

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, hogy az első híradásokkal ellentétben Jesus Puras volt az, aki valójában elvetette azt, hogy a Citroennel maradjon 2002-ben. Puras megnyerte a csapattal a Korzika Rallyt, amely első rali-világbajnokságbeli sikere volt, de miután a Citroen bejelentette, hogy jövőre mindössze hét versenyen vesz részt, Puras inkább a csapat elhagyása mellett döntött. A szíve ugyanis egy teljes versenyszezon felé húz.
Vágólapra másolva!

Puras menedzsere így nyilatkozott: "Ugyanolyan programot ajánlottak fel nekünk, mint Phillippe Bugalskinak, amelynek a középpontjában az autónak az aszfalton való fejlesztése áll. Mi azonban azt szeretnénk, ha Puras egy teljes versenyszezont végig tudna versenyezni. A Citroennel való tárgyalások még nem zárultak le, de már megbeszéléseket kezdeményeztünk a Subaruval, amely az első csapat volt, amelyik érdeklődött Jesus iránt. A Mitsubishi is érdeklődött, éppúgy, ahogy a Hyundai és a Skoda is."

Korábban: