A Sachsenringen randevúznak a gyorsasági motorosok

Vágólapra másolva!
A gyorsasági motorosok mezőnye elutazott Németországba, hogy vasárnap a 3704 m hosszú Sachsenringen, ezen az "új" pályán vívjon meg a nyári szünet előtt. A Forma-1-es pilótákhoz hasonlóan ugyanis egy hónapos "szabadságra" mennek a gyorsasági motorosok, mielőtt augusztus végén újra ringbe szállnak a sokak által kedvelt brünni pályán.
Vágólapra másolva!

Egy biztos: bármi történik is a 31 körös 500 köbcentis versenyen, továbbra is a 22 éves Valentino Rossi vezeti a világbajnoki pontversenyt. Legutóbbi - idei ötödik - győzelmét követően ugyanis 26 ponttal vezet nagy riválisa, a római Max Biaggi előtt, így történhet bármi, első helyét biztosan tartja a tabellán. Rossi, a tavalyi sachsenringeni versenyen második lett, miután kemény csatát vívott Barrosszal, a világbajnok Kenny Roberts-cel, Biaggival, az idén superbike-os Okadával és Capirossival. A csata szorosságát bizonyítja, hogy az első öt helyezettet egy kicsivel több, mint másfél másodperc választotta el egymástól.

Nagyon fontos ez a verseny Biaggi és a Yamaha csapat számára, mivel nagyon szeretnének Rossi közelébe férkőzni. A Yamaha csapat ugyanis sokat tesztel a cseh pályán, így Biaggi esélyes arra, hogy nyerjen Brnóban augusztus végén. Azért ne csupán Rossi-Biaggi párharcot várjunk, hiszen a tavalyi győztes Alex Barros volt, és csapattársa, a másik fekete lovag, azaz Capirossi, első idei győzelmére tör. Közben a japán yamahások, azaz Nakano Sinja és Abe Norick (Norifumi), valamint a világbajnoki címvédő Kenny Roberts együtt a spanyol Crivillével arra készülnek, hogy egy nagy dobással zárják a szezon első felét.

Az ausztrál Garry McCoy sérüléséből (csuklóját törte még Franciaországban két hónappal ezelőtt) felépülve szintén arra készül, hogy végre visszatérjen a versenyzéshez. Így biztosan nagy látványosságban lesz részük a német pályára kilátogatóknak és a tévénézőknek, akiket Garry újfent elkápráztat "csúsztató" technikájával. A Superbike-ból átigazoló Haga Norijuki erőre kapott idei legjobb helyezésétől (negyedik lett Angliában), és talán ereje kitart még ezen a versenyen is.

A királykategória mezőnye elégedetlen a szűk pályával, de ha a tavalyi futamot vesszük alapul, akkor nagyon izgalmas verseny ígérkezik.

250 KCM - a Kato-gőzhenger tovagördül?

A negyedliteresek között is van versenyző, akinek rendkívül fontos lesz ez a verseny. Ő nem más, mint Harada Tecuja. Angliában gyújtógyertya-meghibásodás miatt pont nélkül maradt, míg vetélytársa, Kato Dajdzsiro szezonbeli hatodik győzelmét gyűjthette be, amellyel majd 40 pontos előnyre tett szert Harada előtt a világbajnokságban. Harada első győzelmét 1998-ban ezen a pályán szerezte meg, és idei második győzelmére hajt annak érdekében, hogy csökkentse a távolságot Katótól. Kato tavaly a negyedik lett ezen a futamon.

Az olasz Marco Melandri tavaly abroncsproblémái miatt nem tudott pontokat gyűjteni a versenyen, ahol pedig 1999-ben - még a 125 köbcentis géposztályban - övé volt a győzelem. Azon lesz, hogy jó eredményt érjen el vasárnap, hogy maga mögött tudja tartani Roberto Rolfót, aki mindössze 13 ponttal követi őt a világbajnoki pontverseny negyedik helyén. McWilliams, aki élete első győzelmét szerezte meg idén, s aki hazai közönség előtt nem tudott szép teljesítményt nyújtani, most azon lesz, hogy egyáltalán rajthoz állhasson, hiszen a Donington Parkban kulcscsontját törte bukása közben. 1999-ben második lett a Sachsenringen Harada mögött.

Azért ne feledkezzünk meg Talmácsi Gáborról sem, aki Doningtonban fergeteges versenyzéssel hat pontot gyűjtött a tizedik helyezésével, s így az előzőleg megszerzett kettő pontjával máris nyolc ponttal rendelkezik a 125 köbcentisek világbajnoki pontversenyében.

A világbajnokság állása
500 KCM:

1. Valentino Rossi 161 pont
2. Max Biaggi 135 pont
3. Loris Capirossi 103 pont
4. Alex Barros 89 pont
5. Nakano Sinja 84 pont
6. Abe Norick 74 pont
7. Alex Criville 71 pont
8. Kenny Roberts 55 pont
9. Sete Gibernau 54 pont
10. Ukava Toru 53 pont

250 KCM

1. Kato Dajdzsiro 161 pont
2. Harada Tecuya 121 pont
3. Marco Melandri 104 pont
4. Roberto Rolfo 91 pont
5. Emilio Alzamora 75 pont
6. Roberto Locatelli 73 pont
7. Fonsi Nieto 70 pont
8. Jeremy McWilliams 68 pont
9. Macudo Naoki 45 pont
10. Alex Hofmann 38 pont

Amber PR

Korábban az [origo]-ban:

Biaggi az élen, Rossi bukott

Ajánlat:

motogp.com