Mad Max az élen

Vágólapra másolva!
Max Biaggi kezdheti a Brit Nagydíjat a királykategória első helyéről vasárnap, miután a vizes időmérő edzésen a leggyorsabb időt futotta a Donington Parkban. A negyedliteres géposztályban újra a megszokott Harada-Katoh harc várható.
Vágólapra másolva!

Az 500-asoknál csak kevesen tudtak javítani korábbi idejükön a síkos pálya miatt, Nakano azért letolta a pénteken szenzációsat motorozó Jürgen van den Goorbergh-et az első sorból a másodikba. Abe és Ukawa azonban maradt a 15. és 16. helyen. A két fekete Hondás versenyző, Barros és Capirossi vághat neki a vasárnapi versenynek a Biaggi és Nakano közötti második és harmadik helyről. A második sort Goorbergh nyitja, s őt Roberts, Gibernau és Jacque követi majd.

A mezőny többi része változatlan helyről rajtolhat , így meglepetésre Valentino Rossinak csak a 11. rajthely jutott. Az olasz sztár az időmérő edzés végén egy újabb gyors kört próbált meg tenni, de Jason Vicent feltartotta az utolsó előtti kanyarban, így nem tudott javítani idején.

250 KCM

Tetsuya Harada és Marco Melandi "szétrobbantotta" a Telefonica Movistar Hondás versenyzőket, miután a negyedliteresek időmérő edzésén megszerezték a rajtelsőséget és a harmadik rajthelyet. Sokáig pedig úgy tűnt, hogy Daijiro Katoh és Emilio Alzamora egymás mellől rajtolhat a japán gyártó és a Telefonica Movistar csapat nagy megelégedésére. Az Apriliás páros az időmérő edzés hektikusra sikeredett végén futotta gyors köreit, amely során a pénteki rajtelső Jeremy McWilliams leszorult a második rajtsorba.

Az ír versenyző elég sokat esett, egészen az ötödik helyig. Őt Naoki Matsudo, Roberto Rolfo és Randy de Puniet követte.

A pálya majdnem teljesen felszáradt a Donington Parkban, bár néhány versenyzőnek "sikerült" elesnie a nedves tócsáknak köszönhetően. Így az olasz Roberto Locatellinek is, akin a hírhedt Craner kanyar fogott ki. Locatellit mobil klinikára kellett szállítani és Costa doktor felügyeletére bízni. Valószínűleg a válla sérült meg és eltörött a bokája. Nem tudott javítani, s így a rajtrács 13. helyére szorult vissza. De Puniet is elesett a Craner kanyarban, de vissza tudott menni a pályára és végül nyolcadik lett.

Újra úgy tűnik, hogy Harada-Katoh párharc szemtanúi lehetünk, ahogy a Katalán versenyen is. A verseny végkimenetele éppúgy, ahogy Hollandiában egy héttel ezelőtt, nagyban függ majd az időjárástól is.

Az Angol Nagydíj időmérő edzésének eredménye:

500kcm

1. Max Biaggi (Marlboro Yamaha) 1.31.964
2. Loris Capirossi (West Honda Pons) 1.32.077
3. Alex Barros (West Honda Pons) 1.32.384
4. Shinya Nakano (Gauloises Yamaha Tech 3) 1.32.515
5. Jürgen van den Goorbergh (Proton KR) 1.32.593
6. Kenny Roberts (Telefonica Movistar Suzuki) 1.32.866
7. Sete Gibernau (Telefonica Movistar Suzuki) 1.32.988
8. Olivier Jacque (Gauloises Yamaha) 1.33.059
9. Carlos Checa (Marlboro Yamaha) 1.33.066
10. Jose Luis Cardoso (Antena 3 Yamaha) 1.33.204

250kcm

1. Tetsuya Harada (MS Aprilia Racing) 1.33.651
2. Daijiro Katoh (Telefonica Movistar Honda) 1.34.002
3. Marco Melandri (MS Aprilia Racing) 1.34.108
4. Emilio Alzamora (Telefonica Movistar Honda) 1.34.519
5. Jeremy McWilliams (MS Aprilia Grand Prix) 1.34.551
6. Naoki Matsudo (Petronas Sprinta Yamaha) 1.34.727
7. Roberto Rolfo (Safilo Oxydo Race) 1.34.843
8. Randy de Puniet (Equipe de France - Scrab GP) 1.35.365
9. Fonsi Nieto (Valencia Circuit Aspar Team) 1.35.533
10. Sebastian Porto (MS Eros Ramazotti Racing)1.35.678

forrás: Amber PR