Vágólapra másolva!
Mindösszesen huszonegy pont választja el egymástól a két nagy olasz riválist, a feltörekvő sztárt, Valentino Rossit és a római hódítót, Max Biaggit amikor a gyorsasági motoros szezon a Brit Nagydíjjal elérkezik a feléhez. A Brit Grand Prix-t idén is - mint mindig - a Donington Parkban rendezik meg, ahol a versenyzők a nehéz 4,023 km-es aszfaltcsíkon vívják meg harcukat. Ezen a dobogón már mindkét olasz állt, így már megízlelhették a brit győzelem ízét.
Vágólapra másolva!

A nyomást mégis kettőjük közül inkább Rossi érezheti, miután Biaggi szerencséjének és az esőnek köszönhetően megnyerte a múlt hétvégi Holland Nagydíjat Assenben. A 22-éves, jelenleg Londonban élő Hondás azonban ezúttal első 500-as győzelmének színhelyére érkezik vissza. Rossi a pályán már a 125-ös, 250-ös géposztályban is győzedelmeskedett, és most idei ötödik 500-as győzelmére hajt majd.

Biaggi magabiztosan érkezik meg Doningtonba idei második győzelme után. A negyedliteresek között már nyert Angliában, de a királykategóriában két évvel ezelőtt szerezte meg legjobb helyezését, amely a negyedik volt.

Az idén szintén remek formában versenyző olasz Loris Capirossi kedveli a doningtoni pályát, amely egy sor gyors kanyarral indul, majd két nagyon lassúval vezet vissza a célvonalhoz. A Honda Pons versenyzője 11 évvel ezelőtt itt szerezte meg első futamgyőzelmét, amikor nagyon sikeres volt a 125-ösök között. A következő évben újabb győzelmet zsebelhetett be, majd két versenyt megnyert az eggyel magasabb kategóriában is. Capirossi jelenleg a világbajnokság harmadik helyén áll az egyéni ponttáblán.

A negyedik helyen álló s idén remekül versenyző Norick Abe megpróbál múlt hétvégi bukásából felépülni annyira, hogy képes legyen végigmotorozni a 30 körös versenyt. Ezt a negyedik helyet honfitársával, a rendkívül kiegyensúlyozottan versenyző Shinya Nakanóval osztja meg, aki tavaly a 250-es géposztályban a harmadik lett a pályán.

Alex Criville a világbajnokság megnyerésével egy évben (1999) nyerte meg a Brit Nagydíjat, de miután idén bukott Assenben, a ponttáblán visszaesett a hetedik helyre és most 11 ponttal áll a hatodik helyezett Alex Barros mögött. Az ex-Superbike sztár, Noriyuki Haga talán most magára talál eddigi kiábrándító gyorsasági motoros karrierkezdete után. Csapattársát, Garry McCoy-t a 250-es brit bajnok, Jason Vincent helyettesíti a versenyen. McCoy ugyanis úgy döntött, hogy megvárja, míg sérült csuklója teljesen rendbe nem jön, és a Német Nagydíjon tér vissza két hét múlva.

A Hondás brit sztár, Chris Walker agyrázkódást kapott Assenben, s még nem döntöttek afelől, hogy rajthoz áll-e a vasárnapi versenyen.

A brit rajongók azért nem maradnak hazai sztárok nélkül, ugyanis a negyedliteresek között ott lesz a 37-éves veterán ír, Jeremy McWilliams is. Assenben megnyerte első 250 kcm-es versenyét, s most pedig azon a pályán rajtol el, ahol tavaly harmadik lett Rossi és a világbajnok Kenny Roberts mögött egy géposztállyal feljebb, a királykategóriában. A világbajnoki ponttáblán vezető Daijiro Katoh és vetélytársa, Tetsuya Harada rossz abroncsválasztásuknak köszönhetően labdába sem rúghattak Hollandiában, de még mindig kényelmes előnnyel rendelkeznek a 18-éves olasz Marco Melandrival szemben. Katoh 15 pont előnnyel áll Harada előtt az első helyen, s mindössze másodszor fog rajthoz állni a Donington Parkban. Harada azonban kedveli a helyet, ahol háromszor is második lett a 250 és egyszer az 500-as kategóriában.

Amber PR