Palik László lesz Szalay Balázs navigátora

Vágólapra másolva!
Ismét indul magyar csapat a Párizs-Dakar-ralin: a december 28-án rajtoló autós-motoros viadalon Szalay Balázs mellett Palik László, a Hungaroring Sport Rt. elnök-vezérigazgatója lesz a navigátor.
Vágólapra másolva!

"Egy 350 lóerős, 5700 köbcentis Chevrolet Blazerrel vágunk neki a több mint tízezer kilométeres távnak" - mondta Szalay. "A hátralévő időben sokat gyakorolunk a navigátorommal. A célunk az, hogy az első húsz között végezzünk. Komoly megpróbáltatások várnak ránk: a legkeményebbnek a január 3-4-i mauritániai szakasz ígérkezik, két nap alatt, egyórás pihenőkkel 1250 kilométert kell teljesítenünk. S nem is akármilyen terepen."

A csapatot öt szerelő és egy kamion kíséri el, ez utóbbi a versenyen is részt vesz.

Szalay Balázsnak korábban volt már két sikertelen kísérlete a Párizs-Dakar-ralin, tavalyelőtt azonban a 39. helyen sikerült célba érnie.

Korábban: