Jutta Kleinschmidt történelmi sikere a Párizs-Dakar-ralin<BR/>

Vágólapra másolva!
Jutta Kleinschmidt meglepte a világot, meglepte vetélytársait, hátulról, a háttérből tört előre, nevető harmadikként győzött a 23. Párizs-Dakar-ralin. A német pilóta az első női nyertese a viadalnak, amely a Schlesser-féle sportszerűtlenségről lesz emlékezetes.
Vágólapra másolva!

Jutta Kleinschmidt ünnepel a célban
dakari

Ekkor történt az, amiről még nagyon sokáig beszélnek - a hagyományos terroristafenyegetésekben persze nem volt hiány -, amiről (sajnos) igazán emlékezetes marad a verseny: Schlesser és csapattársa, a spanyol Servia korábban rajtolt a megengedettnél, abszolút szabálytalanul, vállalva a későbbi büntetést. Amit meg is kaptak, így Schlesser nem nyerhetett zsinórban harmadszor. De Maszuokának sem sikerülhetett, hiszen a két Buggy feltartotta, porolt előtte, s mikor az útról letérve előzni akart, farönknek ütközött - a javítás rengeteg idejébe, a győzelmébe került. Belga navigátorát ráadásul kis híján elgázolta Servia, a szervizponthoz érve pofonok csattantak, bukósisakok repkedtek - elszabadultak az indulatok. A Mitsubishi részéről érthetően, másnak aztán mégiscsak örülhettek.

No nem Maszuoka sikerének, ő "csak" második lett, hanem csapattársának, Jutta Kleinschmidt elsőségének. Mert a német hölgy nyerte a ralit, első nőként, óriási meglepetésre. Ezzel a Mitsubishi megszerezte hatodik összetettbeli győzelmét, amivel csúcstartó a Dakaron. "Hihetetlen, de tettük, amit kellett, keveset kockáztatva. Nem mi mentünk a leggyorsabban, de az autó megbízható volt, és nem követtünk el sem navigációs, sem vezetési hibát" - mondta a boldog győztes navigátorának, Andreas Schulznak is tisztelegve. A 38 éves Kleinschmidt egyébként Schlesser másodpilótájaként kezdte 1995-ben, később motorozott, két éve ő volt az első nő a dobogón, harmadikként.

Jutta elismerte: Maszuoka megérdemelte volna a győzelmet. Azt a feltevést viszont elutasította, hogy maga elé kellett volna engednie. " Én is nyerni akartam. Ő elvesztette, elkövetett egy hibát. Én nem."

A motorosoknál is történelmi eredmény született: a 43 éves olasz Fabrizio Meoni (szakaszgyőzelem nélkül is) simán nyert, ahogy végre a KTM is. Az osztrákok régóta kísérleteztek, most sikerült, az első öt helyet ők szerezték meg. A dobogóra Meoni mellett a spanyol Jordi Arcarons és a chilei Carlo de Gavardo állhatott fel. Ha már KTM, akkor a papírforma szerint a spanyol Joan Romának illett volna győznie, de balszerencsés volt, bukott, akárcsak tavaly. A címvédő francia Richard Sainct (BMW) motorja idén nem bírta a sivatagot, a tizedik szakaszon vezető helyről kényszerült a verseny feladására.

Ajánló: