Hatos Gábor búcsúzott

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A 66 kg-osok között szereplő Hatos Gábor második mérkőzésén vereséget szenvedett a szabadfogású birkózók athéni olimpiai viadal, s ezzel búcsúzott a további küzdelmektől.

A magyar versenyző első összecsapásán, még délelőtt hosszabbítás után 3-1-re nyert a szlovák Stefan Fernyak ellen, délután viszont ugyanilyen arányban kikapott a török Ömer Cubukcitól.

A csoportrangadó nagy taktikai csatát hozott, a szünetig nem is esett pont. A rövid pihenő után összekapaszkodással folytatódott a találkozó, amelynek során Hatos volt a türelmesebb és erősebb, így 1-0-s előnyre tett szert. Cubukcit ez alaposan felpaprikázta, egyre nagyobb elánnal ment előre, aminek eredményeként egy kiemelés utáni ledöntéssel egyenlített, majd hasonló akcióval fordított.

Hat perc után azonban még egyik birkózó sem rendelkezett a győzelemhez minimálisan szükséges három ponttal, így jöhetett a hosszabbítás. Ismét összekapaszkodás következett, ezúttal viszont közel egy perc után Cubukci kezei maradtak összekulcsolva, Hatosé szétcsúsztak, így a török ünnepelhette egy mutatós szaltóval a továbbjutást.

66 kg, E csoport:
Cubukci (török) - Hatos Gábor 3-1, hosszabbítás után
Hatos - Fernyak (szlovák) 3-1, hosszabbítás után