Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A súlyemelő Tancsics László 272,5 kg-os összteljesítménnyel, új országos csúccsal a hetedik helyen végzett az 56 kg-os súlycsoportban az athéni olimpián. A győzelmet a törökök világklasszisa, Halil Mutlu szerezte meg 295 kg-os eredménnyel.

Balszerencsésnek vallhatja magát Tancsics: a férfi súlyemelők között elsőként bemutatkozó magyar egészen a vasárnap esti viadal végéig ötödik helyezettnek hihette magát, végül azonban ketten is elé kerültek. Így hiába állított fel új országos rekordot 272,5 kilogrammal, kicsúszott az olimpiai pontszerzők közül, és csak a hetedik lett.

Tancsics pechjét két olyan rivális idézte elő, aki két rontott gyakorlat után harmadjára mégiscsak megbirkózott azzal a súllyal, amellyel éppen megelőzhette a magyar versenyzőt. Mi több: egyiküknek, a végül hatodik román Jigaunak egy olyan fogást is megadtak, amelyet pedig szabálytalanul hajtott végre. "Érvényteleníteni kellett volna a gyakorlatát!" - dohogott a versenyt követően Dolovai Tamás, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke.

Tancsicsot még az sem vigasztalta, hogy 270-ről 272,5 kg-ra javította saját hazai összetett rekordját. A súlycsoport aranyérmét a világcsúcstartó török Halil Mutlu érdemelte ki, aki harmadszor lett olimpiai bajnok, ráadásul - s ez az igazi bravúr - megszakítás nélkül.

Eredmények:
Férfi 56 kg, olimpiai bajnok: Halil Mutlu (Törökország) 295 kg (szakítás: 135, lökés: 160)
2. Vu Mej-csin (Wu Meijin, Kína) 287,5 (130, 157,5); 3. Sedat Artuc (Törökország) 280 (125, 155); 4. Vitalij Gyerbenyev (Fehéroroszország) 280 (127,5, 152,5); 5. Oscar Albeiro Figueroa (Kolumbiai) 280 (125, 155); 6. Adrian Ioan Jigau (Románia) 275 (120, 155); 7. Tancsics László (Magyarország) 272,5 (122,5, 150).