Fazekas vissza akarja szerezni aranyérmét

Vágólapra másolva!
Fazekas Róbert - akit a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megfosztott az athéni játékokon diszkoszvetésben szerzett aranyérmétől, mert a versenyt követő doppingvizsgálat során elégtelen vizeletmintát szolgáltatott - a svájci székhelyű Sportdöntőbírósághoz (CAS) kíván fordulni jogorvoslatért. Az atléta szombathelyi sajtótájékoztatóján bejelentette: arról még nem döntött, hogy befejezi-e a pályafutását, ám nem kizárt, hogy Pekingig még versenyezni fog, mert meg szeretné védeni, illetve vissza szeretné szerezni olimpiai aranyérmét.
Vágólapra másolva!

Fórum: Fazekas doppingolt?

Fazekast a szombathelyi városháza előtt több száz szimpatizánsa várta, akik hangos fogadtatásban részesítették a sportolót. A diszkoszvető a sajtótájékoztatón elmondta: "Nem szolgáltattam pozitív mintát, számomra most az a legfontosabb, hogy az illetékesek vizsgálják meg az általam leadott anyagot és hozzák nyilvánosságra annak eredményét" - mondta Fazekas, aki elismerte: abban hibázott, hogy idő előtt ment el a vizsgálat helyszínéről, illetve, hogy nem íratta be a jegyzőkönyvbe, milyen méltánytalanságok érték.

Forrás: MTI

Az atléta a verseny után történtek felidézésével kezdte mondandóját: "A flash-interjút követően kísértek a doppinghelyiségbe, ahol három-négy órás procedúra vette kezdetét. Már az is szabálytalan volt, hogy egyszerre két ellenőr tartózkodott a szobában, ahová a magyar csapat orvosa be sem léphetett. Gestapós módszerekkel vizsgáltak, levetkőztettek, megmotoztak. Hatszor próbáltam mintát szolgáltatni, ám csak 25 millilitert sikerült. Folyamatosam fogdostak, molesztáltak, tíz centiméterről nézték, hogyan próbálkozom" - mesélte.

Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Zsivótzky Gyula
Az összes interjú
"Pozitív mintát nem adtam le, ráadásul az általam szolgáltatott mennyiség tudtommal ötszöröse annak az adagnak, amely egy vizsgálathoz szükséges. Kétségem sincs afelől, hogy ez a 25 ml elegendő lett volna az esetleges pozitív teszt kimutatásához. Miután ez a procedúra teljesen kikészített, úgy döntöttem, hogy elhagyom a vizsgálati helyiséget. Pszichés állapotomra jellemző, hogy reggel nyolcig az olimpiai faluban is képtelen voltam vizelni. Utólag úgy gondolom, abban vétkeztem, hogy idő előtt elmentem a doppingkontroll színhelyéről" - tette hozzá a sportoló.