Gyurta meg sem állt az ezüstig

Vágólapra másolva!
Gyurta Dániel parádés versenyzéssel, saját, kedden úszott országos csúcsától 5 századmásodperccel elmaradva második lett, minden idők legfiatalabb olimpiai érmes férfi mellúszójaként.  Dani berobbanása a világ élvonalába csak Egerszegi Krisztina 1988-as szöuli bravúrjához (arany, ezüst a 200 és a 100 háton) hasonlítható. Risztov Éva 200 pillangón hetedik, Kovács Ágnes szívet melengető teljesítménnyel, sydneyi önmagát idézve az ötödik legjobb idővel úszta be magát a csütörtöki döntőbe, Cseh László pedig Darnyi Tamás országos csúcsát 29 századra megközelítve, a harmadik idővel lett döntős 200 vegyesen.
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú

Ch. Gáll András helyszíni jelentése Athénból

Gyurta keddi 2:10.75-ös szédületes országos csúcsa - mellyel elsőként kvalifikálta magát a fináléba - jócskán megnövelte a magyar szurkolók étvágyát. Persze nem ártott a realitás talaján maradni: a japán Kitadzsima, aki a 100 méteres mellúszást már megnyerte Athénban, kiengedett az elődöntőben, nem strapálta magát.

Gyurta picit bennragadt a rajtnál - ahogy szokott -, és ötvennél csak az utolsó helyen tempózott - szintén, ahogy szokott. Százig feljött ötödiknek, majd begyújtotta a turbófeltöltőt, és az utolsó ötvenre már Kitadzsima és az amerikai Hansen mögött harmadikként fordult.

Forrás: MTI

Képgaléria Gyurta Dánielről

Az utolsó félszáz maga volt a csoda. Kitadzsimát nem lehetett befogni, de a Jövő SE sztárja lehajrázta a világcsúcstartó Brendan Hansent, és 7 századmásodperc előnnyel ezüstérmesként csapott a célba.

"Álmaim netovábbja ez az ezüstérem, az Athénba utazás előtt legfeljebb a döntőbe jutásban reménykedtem" - nyilatkozta meghatottan és végtelenül boldogan Széles Sándor tanítványa, akinek 12 éves öccse bátyjához hasonló úszótehetség.

"A döntő előtt lejátszottam magamban a futam filmjét, s a valóság nagyjából fedte a terveimet. A rajtomat nem szúrtam el, szerintem éppen a dudaszó pillanatában ugrottam el, bár az tény, hogy az indulás nem az erősségem. Sok időm nem lesz pihenésre, nyaralásra, mert augusztus 29-én kezdődik az iskola, s onnan nem hiányozhatok. Még egyszer el kell mondanom, mennyire boldog vagyok, úgy érzem, már most megérte a rengeteg lemondás."

Aztán ment az eredményhirdetésre a magyar úszósport legújabb világsztárja, és könnybe lábadt szemmel hallgatta a dobogó második fokán a - japán himnuszt, amit Kitadzsimának játszottak.

eredmény
férfi 200 m mell, olimpiai bajnok:
KOSZUKE KITADZSIMA (JAPÁN) 2:09.44
2. GYURTA DÁNIEL (MAGYARORSZÁG) 2:10.80
3. Brendan Hansen (Egyesült Államok) 2:10.87
4. Paolo Bossini (Olaszország) 2:11.20
5. Vlagyiszlav Poljakov (Kazahsztán) 2:11.76
6. Mike Brown (Kanada) 2:11.94
7. Scott Usher (Egyesült Államok) 2:11.95.

Az ausztrál Jan Pipert diszkvalifikálták.