Sidi kiesett, Csu Csin-an nyert sportlövészetben

Vágólapra másolva!
A nőihez hasonlóan férfi légpuskában is kínai aranyérem született az athéni olimpián, miután az alapversenyt az élen záró Csu Csin-an a fináléban is remekelt, és megszerezte a győzelmet. A szám egyik legnagyobb esélyesének tartott Sidi Péter nem jutott a nyolcas döntőbe, miután 593 körös teljesítménnyel csak 12. lett a selejtezőben, így csupán egy körrel, de lemaradt a fináléról.
Vágólapra másolva!

Csu 702,7 körös eredménnyel végzett az első helyen, 1,4 körrel megelőzve honfitársát, Li Csiét. A bronzérem a szlovák Jozef Göncinek jutott, aki 697,4 kört teljesített. A szám idei Európa-bajnoka, Sidi Péter már második kísérletében 9-est (pontosan: 9,7) ért el, így az első 10-es sorozat után 99-cel állt. A folytatásban a 12. próbálkozás és a 15. próbálkozás is 9,9 volt, vagyis ekkor már három "hibát" jegyzett. Sidi ezek után sokáig hibátlan volt, a felénél így 297 körrel a döntős pozíció környékén állt.

Forrás: [origo]

Képek Sidi Péterről

A komáromi klasszis a 32. kísérletére újabb 9-est (9,9) lőtt, majd a 48-adikra ismét hibázott (9,5). Ekkor már látszott, hogy a zárósorozatban nem ronthat, ha finalista akar lenni, ám ez nem valósult meg. Az 51. kísérlet 9,9, míg az 57. mindössze 9,7 lett. Így a magyar sportlövőknek továbbra is várniuk kell az első athéni döntős szereplésre.

Sidi Péter kissé csalódottan értékelt, hiszen másokhoz hasonlóan úgy érezte, hogy légpuskában lett volna leginkább esélye a jó szereplésre: "Szomorú vagyok, hiszen egy körrel maradtam le a döntőről. Az edzéseken általában 10,0 volt a legrosszabb lövésem, most viszont négyszer is 9,9-et értem el. Egy kör alig több, mint egy milliméter, vagyis most a hajszálnál is kevesebb kellett volna a fináléhoz. Úgy gondoltam, hogy a nyolcas döntőhöz legalább 594 kört kell lőnöm, így is lett. Az viszont nagyon meglep, hogy a kínaiak ilyen jól szerepeltek. Még két szám vár rám Athénban, remélem, hogy 50 méteren eredményes leszek. Egyelőre elég szeles az idő, ez kedvezhet nekem, a világbajnokságon is ilyen körülmények között lettem harmadik."

Eredmény:
férfi légpuska, olimpiai bajnok: Csu Csin-An 702,7 kör (599)
2. Li Csie 701,3 (598)
3. Jozef Gönci (Szlovákia) 697,4 (596)
4. Cseon Min Ho (Koreai Köztársaság) 696,6 (595)
5. Maik Eckhardt (Németország) 696,3 (595)
6. Je Szung Te (Koreai Köztársaság) 696,3 (594)
7. Abhinav Bindra (India) 694,6 (597)
8. Jason Parker (Egyesült Államok) 694,5 (594)
...12. Sidi Péter 593.