Az olimpia jegyeinek fele sem kelt el

Vágólapra másolva!
Tíz nappal az athéni játékok kezdete előtt még a jegyek felét sem értékesítették a görög szervezők. A hivatalos adatok szerint az 5,3 millió belépőből 2,2 millió kelt el, holott korábban hárommillióról beszéltek.
Vágólapra másolva!

A szervezőbizottság (ATHOC) illetékesei azonban optimisták. "Csak a tegnapi napon 38 ezer jegyet adtunk el" - mondta az ATHOC egyik szóvivője, s hozzátette: a napokban új jegyárusító helyeket nyitnak Athénban.

A szervezők abban bíznak, hogy a görögök szokás szerint az utolsó pillanatokban veszik meg a belépőket. Azt azonban elismerték, problémát okoz, hogy a szurkolók inkább csak az elődöntőkre és a döntőkre kíváncsiak. Ezekre a mérkőzésekre a jegyek 87 százalékát értékesítették. A csoporttalálkozók, illetve az előcsatározások eladási adatai azonban elszomorítóak.