Felavatták az olimpiai falut Athénban

Vágólapra másolva!
Tizenöt nappal az athéni játékok nyitóünnepsége előtt felavatták az olimpiai falut.
Vágólapra másolva!

"Görögország megcsinálta" - mondta a rövid ünnepségen a szervezőbizottság (ATHOC) elnöke, Zsanna Angelopulosz-Daszkalaki. Az ATHOC közlése szerint a várt 17 ezer sportolóból és kísérőből az elsők már pénteken megérkeznek a létesítménybe.

A 2100 lakásból álló település 1200 méter magasan, az észak-athéni Párnitha-hegy lábánál fekszik, mintegy 20 percnyi útra a központi stadiontól. A tábort betontömbökből és szögesdrótból készült kerítés övezi, melynek mentén éjjel-nappal rendőrök járőröznek. A látogatókat és járműveiket a bejárattól 300 méterre lévő sorompónál ellenőrzik.