Vágólapra másolva!
A volt világbajnok súlylökő, C.J. Hunter a San Francisco Chronicle című napilapnak úgy nyilatkozott, hogy Marion Jones - akivel 2002-ig házasságban élt - a sydneyi olimpia ideje alatt tiltott szereket használt.
Vágólapra másolva!

A már visszavonult amerikai sportoló háromszoros olimpiai bajnok exnejéről elmondta, hogy az ausztráliai játékokon, szállásukon többször is segített neki beadni teljesítménynövelő szereket, de gyakran előfordult az is, hogy az atlétanő magának szúrta be az injekciókat.

Forrás: EPA

Jones ügyvédje, Joseph Burton természetesen nem hagyta szó nélkül a súlyos vádakat, hiszen szerinte Hunter csak így akar bosszút állni ügyfelén, amiért az elhagyta őt.

Hunter korábban maga is doppingolt: a 2000. július 28-ai, oslói Golden League-verseny után akadt fenn az ellenőrzésen, a vizsgálat nandrolon használatát mutatta ki a szervezetében. Az IAAF pontosan egy hónappal később, a sydneyi olimpia atlétikai versenyeinek kezdete előtt hozta nyilvánosságra a pozitív doppingesetet, Hunter térdsérülésre hivatkozva visszalépett az ötkarikás eseménytől.