Kővágó döntőbe készül Athénban

Vágólapra másolva!
Bár az athéni olimpián férfi diszkoszvetésben természetesen az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes Fazekas Róberttől várjuk a legjobb eredményt, Kővágó Zoltán is kellemes meglepetést szerezhet. A BHSE 25 éves atlétája idén már az olimpiai és világbajnok litván Aleknát is legyőzte, múlt szombaton Fazekas előtt nyerte meg az országos bajnokságot, szerdán pedig élete legjobbját elérve, 67,42 méterrel lett első a budapesti Plurál diszkoszvető gálán.
Vágólapra másolva!

Kővágó 1998-ban junior világbajnok volt, 2001-ben megnyerte az U23-as (23 éven aluliak) világbajnokságot, majd immár a felnőttek között a 2002-es müncheni Eb-n 7. lett. Abban az évben még csak 16. volt a világranglistán, tavaly már 11., idén pedig már betört a TOP 10-be. A sevillai Grand Prix-n (amelyen bronzérmes lett) elért 66,39 méteres eredményével szerdáig 9. volt a rangsorban, de tegnap még egy helyet előre lépett, s egyúttal áttörte a 67 méteres határt. Négy nappal azután, hogy Debrecenben nagy meglepetésre 66,11-gyel Fazekas Róbert előtt megnyerte az országos bajnokságot, a Honvéd Tüzér utcai Iharos Sándor-pályáján egyéni csúcsot dobott: 67,42 méterrel győzött.

Forrás: [origo]

- Szerdáig mennyi volt a legjobbja? - kérdeztük Kővágót a verseny után.
- Eddig 66,93 méter, amit még 2001-ben dobtam. Vagyis majdnem fél métert sikerült javítanom.

- Egyszerűen csak sikerült átmentenie az országos bajnokságon mutatott formáját, vagy fokozatosan javul, és három nap múlva még nagyobbat dob?
- Ezt azért nem ígérhetem meg. Most kifejezetten kedvező volt a széljárás, és bevallom, hogy ez is kellett ahhoz, hogy ilyen nagyot tudtam dobni. Hozzávetőleg olyan a formában vagy, mint a bajnokságon, csak ott nem fújt a szél. És a diszkoszvetés bizony erősen időjárásfüggő.

- Széljárás ide vagy oda, a bajnokságon nagy esélyes Fazekas Róbertet mégis megelőzte.
- Mindenkinek lehet rossz napja, s az ob-n neki az volt. Nekem pedig viszonylag jól kijött a lépés. Azóta már azt is kérdezték tőlem, hogy akkor ezek után Athénban is nyerek, hiszen Robit legfeljebb az olimpiai bajnok Alekna győzheti le, és én idén már mindkettőjüket megvertem. Igazán kár, hogy ez nem így működik!

- Mi a célkitűzése Athénban?
- A döntőbe jutás. Amennyiben a jelenlegi formámat tudom tartani, akkor ennek sikerülnie kell. De én egy kicsit még szeretnék is javítani a formámon.

- Az olimpiáig hogyan alakul a versenyprogramja?
- Indulok a párizsi és a zürichi Golden League-viadalon is, s remélem, hogy ezeken is jól szerepelek majd. Mindenesetre az sem rossz előjel, hogy a sorozat második állomásán, Rómában bronzérmes voltam.

Fábik Tibor