Különleges adással jön a 11 éves Család-barát

Novodomszky Éva
Vágólapra másolva!
A Duna Televízió népszerű délelőtti magazinműsora, a Család-barát idén február 4-én ünnepli 11. születésnapját.
Vágólapra másolva!

Rendhagyó módon nem csak a megszokott stúdiós helyszínekről jelentkeznek a műsorvezetők, Novodomszky Éva, Somogyi Dia, Csalami Csaba és Kolozsi Kilián, hanem elkalauzolják az érdeklődőket a kulisszák mögé is. Akik velük tartanak, megismerkedhetnek a műsorkészítés fázisaival, a színfalak mögötti világgal, és megtudhatják, hogy mennyi apró részlet harmóniájából alakul ki az a kép, amit a televízióban látnak - írta az MTVA.

Novodomszky Éva Forrás: MTI/Zih Zsolt

„11 év hosszú idő. Sokat formálódott a műsor eközben: négy alkalommal változott a stúdiónk, folyamatosan frissült az arculat és 11 év alatt 13 műsorvezető várta a hét minden napján nézőinket a képernyő elé; ám a lényeg nem változott: számunkra a nézők az elsők, fontos, hogy mindig naprakészek legyünk, szórakoztassuk, tájékoztatásuk és segítsük őket" – mesélte Gáspár Monika, a Család-barát magazin vezető szerkesztője.

A jótékonyság a kezdetektől fontos szerepet töltött be a műsor készítése során. „A Család-barátban minden év február 4-én nemcsak magunkat ünnepeljük, hanem megosztjuk az örömünket másokkal. Idén felvidéki, vajdasági, erdélyi és anyaországi gyerekek együtt főznek felnőtt segítőikkel kétszáz adag székelykáposztát, melyet stábunk és a műsorvezetők segítségével rászoruló gyerekeknek viszünk majd el az adás után. Így a Kárpát-medence gyermekei együtt ünnepelnek velünk" – tette hozzá Gáspár Monika.

Az MTVA közlése szerint a számok is beszédesek: 11 év, több mint 400 óra, azaz 260 000 perc adásidő. Évente közel 500 szakértői beszélgetés, több mint 400 születésnapi torta a műsor vendégeinek, no meg több tucat dalpremier. A műsort ez idáig 7 díjjal ismerték el, mint például a Család-barát Médiáért Díj, Magyar Termék Nagydíj Sajtó Nívódíja, valamint a Szóvivők Sajtódíja.