Ennél durvább kihívást még nem látott celebszívató műsorban

Vágólapra másolva!
Szintet lépett a Celeb vagyok, ments ki innen! brit kiadása, egy új kihívásban 160 ezer rovar vár a szerencsétlen játékosokra.
Vágólapra másolva!

Az I'm a Celebrity... Get Me Out of Here! már a tizennyolcadik évadjához érkezett, a készítők azonban mindent megtesznek azért, hogy továbbra is fenntartsák a nézők érdeklődését – ebben a szezonban minden sokkal nagyobb és durvább lesz, mint az előzőkben.

A produkció egyik munkatársa, a kihívásokért felelős Matt Wilkinson elmondta, visszatérnek a klasszikus műsorszámokhoz: ismét kígyók és rovarok közé dobják be az embereket, csak most egy emberre 50 kígyó, illetve 160 ezer rovar fog jutni.

Egy korábbi rovarfürdő Forrás: ITV

Az új évadban a víz alatti feladatokra is érdemes lesz figyelni, az eddigieknél nagyobb és látványosabb pályát építettek ki ezeknek.