Mindegy, mit akar, Berki Krisztián barátnőjeként nincs más opciója

Legbátrabb Páros 2. évad TV2 sajtótájékoztató az Extrában 2018 november 6-án
Vágólapra másolva!
Berki Krisztián és Berki Renáta Mazsi is ott lesznek A legbátrabb páros ma este induló második szériájában. A TV2 műsorára nem készültek tudatosan, de utólag úgy látják, az erő mellett a gondolkodásra is ugyanúgy kellett támaszkodni Máltán annak, aki sikeresen akarta venni az akadályokat. A műsorvezető kivételesen nem győzni ment, ezúttal egész más volt a célja - többek közt erről mesélt párjával az Origónak.
Vágólapra másolva!

Hogy készültetek erre a műsorra? Fel lehet egyáltalán készülni A legbátrabb párosra?

B.K.: Nagyon érdekes, mert mi meglehetősen sportos család vagyunk, viszont pont a műsor előtti két-három hónapban teljesen leálltunk, nem is edzettünk, nem is készültünk. Ez volt az első olyan tévés produkció nekem is, amire egyáltalán nem készültem semmit, sem fejben, sem fizikálisan. Viszont együtt mehettünk, együtt bizonyíthattunk, és ez volt a legfontosabb.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mennyiben volt szükség jó fizikumra?

B.R.: Erőbírásra, jó fizikumra ugyanúgy szükség volt, mint gondolkodásra. Stratégiai játék is volt, sokszor észben kellett a topon lenni, de előfordult, hogy a lelki erő is kellett, hogy stabilak maradjunk. Persze bizonyos feladatoknál nem volt mindegy, hogy ki milyen fizikummal rendelkezik.

B.K.: Úgy gondolom, hogy aki gyengébb fizikummal érkezett, annak kevesebb sansza volt, de annak is kevesebb sansza volt, aki nem tudott vagy nem akart stratégiában, csapatban gondolkodni. Ahogy az első szériában látszódott, bármennyire is erős és okos valaki, ha kimegy párbajozni, egy kis szalmaszálon is el tud csúszni.

Előfordult, hogy bátorítani, motiválni kellett egymást?

B.R.: Krisztián is nagyon célorientált, motivált, és mivel én is sportmúlttal rendelkezem, bennem is erősen megvan a versenyszellem. Mi emiatt is nagyon jól tudunk együttműködni, hisz ott van bennünk az akarás, ha kitűzünk egy célt, ott van bennünk, hogy azt elérjük, és azért mindent megteszünk.

B.K.: Talán nem is a bátorságot kellett megfogalmaznunk, hanem hogy mit szeretnénk aznap. Ha úgy keltünk fel, hogy ma nyerni akarunk, akkor elmentünk nyerni, ha nem akartuk odatenni magunkat, akkor lazák voltunk.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mi volt a végcél, a teljes győzelem?

B.K.: Most először volt olyan életemben, hogy nem győzni mentem. Berkiként minden helyzetben nyerni szeretek: ha bemegyek az irodámba, a szemetes kukába a papírgalacsint is be kell dobnom, hogy azt érezzem, sikerült. Most úgy éreztem, a győzelemnél sokkal fontosabb, hogy csapatként jól tudjunk szerepelni, Mazsi számára ez egy jó élmény legyen, élvezze ezt az egészet. Azt akartam, hogy ne a verseny megnyerése legyen most az első, hanem hogy a mi egységünk még egészebb, még szilárdabb legyen.

Ez a része bejött?

B.K.: Minden bejött, amiért mentünk.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mazsi, benned volt olyan vágy, hogy jobban megmutasd magad a nézőknek?

B.K.: Szerintem teljesen mindegy, hogy meg akarja-e mutatni magát vagy sem, Berki Krisztián barátnőjeként nincs más opció. Ez hozzám tartozik. Hasonló, mint mikor a gyerekem született, hisz neki sem volt opciója, hogy fel fogják-e ismerni az emberek vagy sem.

B.R.: Nekem ez egyébként soha nem volt fontos. Mikor megismerkedtünk, engem Berki Krisztián barátnőjeként ismertek meg, de azóta is azt mondom, hogy ő híres, én meg az ő párja vagyok.

Én abszolút nem szeretném magam mutogatni. Tudom, hogy kíváncsiak ránk meg az életünkre az emberek, kapnak is betekintést ebben a műsorban, hogy milyen a kapcsolatunk, milyen harmóniában tudunk együttműködni. Az életben is pont ilyenek vagyunk, nem mutatunk sem többet, sem kevesebbet.