Fresh Andi elárulta, hogy jött össze a legjobb barátjával

fresh andi
Vágólapra másolva!
Fresh Andi nem titkolta, hogy évek óta egyedül van, és nagyon szeretne társat - azonban nem akart kompromisszumot kötni, mint mondja, az igazira várt.
Vágólapra másolva!

"Lehetett volna barátom az elmúlt években is, de pontosan tudtam, hogy én már nem pasit akarok, hanem egy igazi társat" - kezdte a Borsnak az énekesnő, aki azt is elmesélte, hogy jött össze a legjobb barátjával.

"Hát igen, mi sem gondoltuk volna. Réges-rég ismerjük egymást, és sosem néztünk úgy a másikra. Egy volt a baráti társaságunk, számtalanszor aludtunk már egy szobában, töltöttünk együtt napokat, imádjuk a természetet, az állatokat, imádjuk egymás humorát, de mindig a barátság jegyében tekintettünk a másikra. Egészen addig az augusztusi orgonakoncertig, ahol életem egyik legszebb bókját kaptam Janitól. Azt mondta, ragyog a szemem, és hogy milyen szép vagyok. Akkor valami történt bennünk" - mesélte.

Nagyon boldog az új kapcsolatban, párja két gyerekével is jó a viszonya, régóta ismeri őket is. "Pótmami lettem, és ahogy eddig, úgy szeretem őket, mintha csak a sajátjaim lennének" - mondta.