Magyar sztárok, akik nagyon fiatalon vállaltak gyereket

Magyar sztárok, akik nagyon fiatalon vállaltak gyereket, csobot adél, sarka kata, nyári dia, pintér adrienn ada
Vágólapra másolva!
Bár manapság szokás a gyerekvállalást 30 év fölöttre tervezni, a sztárok közt sok olyan anyát és apát találunk, akik fiatalon vállaltak gyereket. Több olyan magyar híresség van, aki tudatosan döntött a korai szülővé válás mellett, a 24 éves Csobot Adél már második kisfiát várja Istenes Bencétől, az ugyanennyi idős Nyári Dia hamarosan szül, de egész fiatalon lett anya Szekeres Nóra, Sarka Kata, Shodeinde Dorka, Csifó Dorina és Ada is.
Vágólapra másolva!

Csobot Adél és Istenes Bence

Az énekesnő 2016 májusában hozta világra első gyerekét, akkor még csak 22 éves volt, most pedig második kisfiát várja Istenes Bencétől. A pár még nem házasodott össze, de a lánykérés megvolt, a családalapítást pedig tervezték.

Csobot Adél (@adelcsobot) által megosztott bejegyzés,

„Azt terveztem, hogy 30 éves korom környékén szeretnék apa lenni, most 29 vagyok, ez összejött.
Szeretném, ha a fiamat én taníthatnám meg különböző dolgokra, együtt mehetnénk focizni meg wakeboardozni, és a legjobb barátja is leszek, ha szeretné. A szüleim értik a világomat, de például a nagyszüleim már nehezebben, és nem azért, mert nem jó a viszonyunk, hanem mert egyszerűen másként gondolkodunk bizonyos dolgokról. Nem akarok olyan apa lenni, aki nem érti meg a gyerekét, a gyermeke világát” - mesélte korábban az Origónak a műsorvezető.

A cikk folytatódik, lapozzon!