A nagy sztárok a bukott sorozatokért is rengeteget kaszálnak

Válás, Sarah Jessica Parker
Vágólapra másolva!
Természetes, hogy a nagyobb sztárok magasabb gázsit is kapnak egy-egy munkáért, ez azonban nem mindig kifizetődő a stúdiónak, és megesik, hogy a jól ismert név mégsem vonzza be a közönséget. A sorozatok között is akad nem egy, amely A-listás hírességgel indult, de aztán pocsék nézettséget hozott, némelyiket el is kaszálták hamar – jól velük csak a főszereplő járt, aki ugyanúgy felmarkolta a nagy pénzt, mintha sikerre vitte volna a szériát. Íme, pár túlfizetett sztár a tévéiparban!
Vágólapra másolva!

Naomi Watts – Gypsy

A Netflixről köztudott, hogy nem sajnálja a pénzt, idén igen masszív összeget, 8 milliárd dollárt szán a tartalmaira. Ebből születtek már nagy durranások, de komoly mellényúlások is, utóbbiakhoz tartozik például a Gypsy, amelyet szétszedtek a kritikusok – a Rotten Tomatoes oldalán 36 százalékon áll –, egy évad után le is vették a műsorról.

Forrás: Netflix

Ebben a szériában játszotta első tévés főszerepét a kétszeres Oscar-jelölt Naomi Watts, egy terapeutát alakított, aki veszélyesen közel kerül a pácienseihez. A színésznő az ismertségének megfelelően szép pénzt kapott a munkáért, epizódonként 275 ezer dollárt vitt haza – vagyis a tíz rész után összesen közel 3 millióval lett gazdagabb.

Hugh Laurie – Dr. Chance

A Doktor House-szal az Egyesült Államokban is megalapozta a tévés karrierjét, legutóbbi sorozatában, a Dr. Chance-ben pedig ismét egy orvost játszott, aki összegabalyodott többszörös személyiségzavarral küzdő páciensével.

Forrás: Hulu

A szerepért szintén 275 ezer dollárt kapott epizódonként, a széria a nézők számára azonban tökéletesen észrevétlen maradt, csupán a kritikusok méltatták. A gyártó Hulu különösen nagyot bukott, hisz nagyon bízott Laurie vonzerejében, egyből két évadot, húsz epizódot rendelt meg, anélkül, hogy a pilotot látta volna.

Lapozzon, volt még pár hasonló bukta mostanában!