Új gasztronómiai műsor indul a TV2-n

Marton Adri
Vágólapra másolva!
Május 12-én indul a TV2 és a FEM3 csatornák új, szombatonként jelentkező gasztronómiai műsora; a Konyhatündér Marton Adrival. 
Vágólapra másolva!

Marton Adrienn privátséf, ételstylist új műsorral jelentkezik május 12-től szombatonként a TV2 valamint a FEM3 csatornákon. A Konyhatündér célja, hogy megmutassa, miképp lehet gyerekek segítségével, minőségi alapanyagokból, egyszerű és finom ételeket készíteni.

Adri és fiatal segítői, minden héten új helyszínre látogatnak el, ezzel kilépve a stúdió zárt keretei közül. Természetesen a közös főzés sem maradhat el, hiszen minden kalandtúra után, a gyermekek segítségével készítenek színes, kreatív ételeket, közben gyerekbarát tálalási tippeket is mutatva a nézőknek.

„Lássuk be, hogy a gyermekeknél sokszor trükkökhöz kell folyamodnunk ahhoz, hogy megegyék a brokkolit, a répát vagy akár a céklát. Bízom benne, hogy ehhez jó ötleteket fogok tudni majd adni az Anyukáknak" –mesélte Adrienn.

Forrás: TV2 Sajtószoba

„Önmagában már az is rengeteg élményt adott a műsor kapcsán, hogy lenyűgöző helyszínekre jutottunk el, ahol közelebbről megismerjük az állattartás és növénytermesztés titkos világát. Megyünk csirkekeltetőbe, farmra, horgászunk majd erdei tónál, készítünk sajtot és fejünk tehenet. Úgy gondolom, hogy

Így nagyon boldog vagyok, hogy van arra lehetőségem, hogy megmutassam mind a saját, mind pedig a képernyőn keresztül minket néző gyermekeknek, hogy pontosan mi miképp készül, vagy éppen miképp terem. Talán egy picit ezzel is hozzájárulok ahhoz, hogy a családok ebben a felgyorsult és eldigitalizálódott világban többet járjanak ki a természetbe. Amúgy pedig jó volt mindent újra gyerekszemmel is látni, és egy picit újra gyereknek lenni. Bízom benne, hogy sokan velem tartanak majd!"- tette hozzá a műsorvezető.