Kilenc év után búcsúzik az On The Spot

On The Spot
Vágólapra másolva!
Kilenc évad után (az első három évadot a Spektrum csatorna mellett sugározta a Duna) a Duna csatorna elköszön az On the spot sorozattól és alkotóitól, Cseke Esztertől és S. Takács Andrástól.
Vágólapra másolva!

"A Duna Médiaszolgáltató Zrt. és az MTVA ez úton köszönik a stáb eddigi együttműködését, a közösen létrehozott évadokat, az ezek nyomán elért sikereket, amelyekre, mint megrendelők, és mint a sorozatoknak felületet biztosító médiaszolgáltatók mindvégig büszkék voltunk. Az évek során az On the spot stábja mindvégig saját tematikájuk, saját ötleteik megvalósításán dolgozott, a megrendelő soha semmilyen formában nem korlátozta alkotói szabadságukat. Sőt, igyekezett mind gyártási, mind tartalmi oldalról minden lehetőséget biztosítani" - áll az MTVA közleményében.

On The Spot Forrás: Facebook - On The Spot



A magyar közmédia - a dokumentum-sorozatra szánt forrását - a következő egy-két évadban egy más tematikájú sorozatra kívánja fordítani, amely elsősorban a közép-, a kelet- és a dél-európai kisebbségek sorsával, élethelyzeteinek és lehetőségeinek bemutatásával foglalkozik.

"Az On the spot alkotóinak, Cseke Eszternek és S. Takács Andrásnak hálás köszönetet mondunk a magyar közönség nevében is, és sok sikert kívánunk további filmes pályájukon!" - áll a szövegben.