Lovas Rozi: Amikor a szörny előjött, nagyon nevettem

Lovas Rozi, Lengyel Tamás, A mi kis falunk
Vágólapra másolva!
Lovas Rozi is ott lesz A mi kis falunk folytatásában, karakterének fő motivációja továbbra is az, hogy feleségül menjen Gyurihoz, akit Lengyel Tamás alakít a sorozatban. A színésznő gyerekként sokat volt vidéken, nem ismeretlen számára a falusi környezet és a ház körüli munka - többek közt ezekről mesélt az Origónak.
Vágólapra másolva!

A színésznő a pajkaszegi polgármester asszisztensét, a falu kultúrfelelősét alakítja az RTL Klub sorozatában, egy kedves, egyszerű, vidéki lányt, kinek legfőbb vágya, hogy párja megkérje a kezét. Erika legfőbb óhaja a második szériában is az, hogy Gyuri felesége legyen, Lengyel Tamással forgatott a legtöbbet.

Forrás: Nanasi Pal

"Eléggé összemosódik az első és a második évad forgatása, innen visszagondolva nem is tudom szétválasztani, hogy mi mikor történt, annyira hasonló volt. Egy nagy együttes élmény az egész a fejemben, hisz ugyanaz a csapat dolgozott a folytatáson és a munka is ugyanolyan szórakoztató volt. Sokat röhögtünk" - mesélte.

Lovas Rozi örült a második évadnak, és ha lenne harmadik, arra is rögtön igent mondana, annyira megszerette a sorozatot.

Forrás: A mi kis falunk / RTL Klub

de minden epizódnak van egy saját kis története is. Minden epizódnak van egy külön sztorija, de azon belül minden karakter életének is megvannak a saját kérdései, törekvései. Lengyel Tamással már a Válótársakban is dolgoztunk együtt, többször vetődtünk össze, az első perctől megvolt az összhang, szeretek vele dolgozni"- mesélte az Origónak.

Forrás: Lengyel Tamás / Facebook

Az első évad után sok rajongó írt neki, csupa pozitív visszajelzést kapott, és egyre többen ismerték fel az utcán. Úgy érzi, A mi kis falunk szerethető történet, sokan kedvelik azt a világot, amit megjelenít.

„A nagyszüleim Zalavégen, egy nagyon pici kis faluban éltek, sokat voltam náluk gyerekkoromban.

Konkrét élményt nem tud kiemelni a sokaságból, de az a nap, amikor az egyik szereplő szörnyjelmezbe bújva riogatta a többieket a tónál, emlékezetes maradt. „Na, ott eléggé küzdöttem a röhögőgörcssel! Mikor Gergő előjött a szörny jelmezében, annyira kellett nevetnem, hogy bujkáltam a többiek között, hogy ne zavarjam a forgatást" - mondta.