Luxus Vivien jakuzzis, házimozis luxusszülése egymillióba kerül

Vasvári Vivien a Feleségek Luxuskivitelben című TV sorozat egyik szereplője
Vasvári Vivien a Feleségek Luxuskivitelben című TV sorozat egyik szereplője
Vágólapra másolva!
A Viasat3 valóságshow-jának utolsó része következik, amelyből kiderül, hogy Vivien nem szívesen keveredne a néppel egy külvárosi kórház forgalmas szülészetén.
Vágólapra másolva!

Vivien a Feleségek luxuskiadásban valóságshow egyik legkarakteresebb szereplője, számos balhét robbantott ki, utálják is páran nyers, szókimondó stílusa, a rongyrázás miatt, de közben sokan miatta is nézik a realityt.

Az idei utolsó epizódban kiderül, hogy tervezi a szülést. „Nekem fontos, hogy legyen ott valami masszázskád, jakuzzi, házimozi-rendszer, hogy olyan környezetben legyek, ami luxusos. És ne halljam, hogy a másik szobában hogyan szülnek!" – jelezte megértően pislogó párjának.

Vasvári Vivien Fotó: Polyák Attila - Origo

„Olyan hely, ami nekem megfelelő, ott körülbelül egymillió forintba kerül a szülés" – elmélkedett, majd párját azzal nyugtatta, hogy rengeteget mennek majd együtt nyaralni, nem kell sokat várni.

és a kocsit is le kell cserélni, mert kicsi, a babakocsi meg nagy. Mindenképp kell egy terepjáró!" – tervezgetett Vivien. A dialógus alább látható-hallható:

Szavazzon!

Ki a kedvence a műsorban?