Ismert zenésszel mutatkozott a szélfútta hajú Karsai Zita

Vágólapra másolva!
Az egykori Megatánc nevű tévéshow felfedezettje egy ideje DJ Bobo táncosnőjeként is ismert. A muzsikus a Budapest Parkban lép fel szombaton, 25 éve van a pályán.
Vágólapra másolva!

„DJ Bobo igazán látványos színpadi show-kat tud összehozni, szépen becsomagolta a Flashdance-t is. Az elején még nem vettem komolyan, vagyis úgy voltam vele, hogy ez is egy munka – de aztán elhívott egy felvételre Offenburgba, ahol egy akkora méretű tévéstúdióba csöppentem, amilyet még életemben nem láttam, a backstage-ben pedig

Akkor kezdtem érezni ennek az egésznek a súlyát, hogy milyen komoly munka folyik itt. Igaz, óriási apparátus is dolgozik a slágergyárban, mindenre van külön ember" – mesélte az Origónak lelkendezve Karsai Zita még korábban. Az interjút itt olvashatja.