Naponta osztják a bődületes marhaságokat az Észbontók

Egy korábbi Észbontók-adás szereplői
Vágólapra másolva!
Visszatér a vetélkedő a Viasat3-ra, de nem heti lesz, mint eddig, hanem napi fél óra. A Lakástalksow-ból is új évad rajtol.
Vágólapra másolva!

A számos országban bemutatott The Great British Bake Off formátum hazai verziója is ősszel érkezik a VIASAT3-ra, Ide Süss! – Az ország nagy cukrászversenye címmel, Hajós András és Sass Dani műsorvezetésével. A zsűriben Baracskay Angéla, cukrász és Szabadfi Szabolcs foglal helyet, akit korábban az ország pékjének is megválasztottak.

Visszatér az Észbontókkal Forrás: Viasat3

Egy régi favorit is visszatér a képernyőre: a hazai fejlesztésű Észbontók vadonatúj formában, friss fejtörőkkel, újabb, nem épp túlművelt arcokkal és természetesen Kovács Áronnal jön vissza. Mint a sajtóeseményen elhangzott, a szereplők közül valaki úgy vélte, csakis Széchenyi István lehetett az államalapító – hasonló színvonaltalan ökörségekkel lesz tele az adás.

Egy korábbi Észbontók-adás szereplői Forrás: Viasat3

Visszatér a Lakástalkshow is, Lovász Lászlóval, aki elmesélte, hogy a korábbi évadokban csak olyanokkal ült le beszélgetni, akikkel kifejezetten szeretett volna, idén azonban volt pár olyan híresség, aki eleinte nem volt a kedvére – de ettől még jó lehet egy disputa.

Érkezik még a csatornára a Lucifer harmadik évada, a Shannara – A jövő krónikája második évada, és a világpremierrel egy időben láthatják a nézők a Marvel's InHumans című sorozatot is.

Lesznek még a csatornán magyar luxusfeleségek is, őket itt megnézheti.