Győzike három hónapja alig eszik, nehezen viseli a NAV ellenőrzéseit

való világ 8 powered by big brother győzike
Vágólapra másolva!
Gáspár Győző rengeteget idegeskedik az adóhatóság nyomozása miatt, már 15 kilót leadott az elmúlt három hónapban.
Vágólapra másolva!

"Ami körülöttem folyik, azt ép elméjű ember nem bírná ki. Három hónap alatt 15 kiló ment le rólam. De nem azért, mert fogyókúráztam, hanem azért, mert nem bírok enni" - mondta.

A legnehezebben azt viseli a Bors szerint, hogy amióta a NAV adócsalás gyanújával vizsgálódik a családjuknál, azóta sok ismerős, barát meg néhány közeli rokon is elfordult tőlük, állítólag még olyan emberek is, akiknek korábban pénzt adott kölcsön.

Fotó: Polyák Attila - Origo

"Most derült ki számomra istenigazából, hogy azok az emberek, akik körülöttem voltak, mára mind leléptek. Azok csak azt a Győzit szerették, aki a tévében mutatta önmagát. Amikor meg itt a baj, akkor mindegyik eltűnik" - tette hozzá.