Istenes Bence mindent elárult Csobot Adél meztelen fotójáról

Istenes Bence, Csobot Adél
Vágólapra másolva!
Istenes Bence olyan képet posztolt Csobot Adélról, amin az énekesnő teljesen meztelen. A műsorvezető szerint ezzel nincs semmi baj, a fotót művészi aktnak nevezi.
Vágólapra másolva!

Bár a képet titokba készítette párja háta mögött, a posztolás előtt megmutatta neki, és kérte az engedélyét, hogy megossza Instagram oldalán. A meztelen fotót itt megnézheti.

Forrás: Istenes Bence / Facebook

"Igazából semmi nem látszik, csak a háta, szóval én inkább művészi aktnak nevezném a képet, aminél intimebbet természetesen soha nem tennék közzé róla" - mondta a Borsnak Istenes. Megfogott, ahogy elkezdte fotózgatni magának otthon a kis gyümölcsét, amit este evett. Megláttam ezt a pillanatot, lefotóztam, és egyből meg is mutattam neki, ő pedig mondta, hogy nyugodtan feltehetem a netre.

A műsorvezető azt is elárulta, hogy olyan képeket is készít párjáról, amiket inkább nem tesz közzé - de mint mondja, ezzel szerinte nincs egyedül.