Judy: Madár győztes típus, miként én is

Nagy Duett, Judy és Erdei Zsolt Madár
Vágólapra másolva!
Judy és Erdei Zsolt is ott lesznek A Nagy Duett döntőjében, az énekesnő már a műsor kezdete előtt biztos volt benne, hogy sokáig eljutnak, mint mondta, mindketten győztes típusok, akik harcolnak, tesznek a céljaikért.
Vágólapra másolva!

Örül, hogy ott lehetnek a széria legjobbjai közt, mint az Origónak mesélte, sokat tettek azért, hogy eljussanak a döntőig.

rögtön az elején eltökéltük, hogy komolyan vesszük, és a döntőig menetelünk. Madár győztes típus, és én is ilyen vagyok. Úgy álltunk ehhez a műsorhoz, mint az élet más területén is bármi máshoz, ez ennek köszönhető.”

Forrás: Istvan Ruff

„Szeretnénk nagyon nyerni, de látjuk reálisan a dolgokat, esélyeket, már annak nagyon örülünk, hogy az előre kitűzött cél, a döntőbe jutás megvan. A győzelemre megyünk most már, ez evidens, de ebben most nehéz biztosnak lenni” – tette hozzá.

Voltak meglepetések az elmúlt hetekben, azt például nem gondolta, hogy Vastag Csaba és Ábrahám Edit nem lesz ott a döntőben.

„Azt gondoltam, hogy ők biztos a legjobbak közt zárnak, nagyon meglepett mindenkit, amikor számukra véget ért a verseny. Nem azért vagyunk ott helyettük, mert technikailag a csúcson voltunk, sokkal inkább azért, mert mi vicces pár voltunk, akik magukat adták. Azt gondolom, azért volt sikerünk, mert arra mentünk, hogy szórakozzunk és szórakoztassunk.

Mindig nagyon próbálta a helyükre tenni a hangokat, sokat gyakorolt, a lehető legtöbbet hozta ki ebből a pár hónapból.”

Forrás: Istvan Ruff

„Mindent egy sémára énekelt volna, de az énektanárral sokat segítettünk neki, a Jimmy-dalnál mondtam neki, hogy ne bikából álljon neki, hanem érzelmekkel. Erre is képes volt! Mindent megcsinált, hogy jobb legyen, a lehető legtöbbet hozta ki magából, tényleg” – mesélte Judy.

Madárral nagyon jóban lettek, biztosan találkoznak majd a műsor után is. Az új barátságon kívül változatosságot, újdonságokat adott neki ez a feladat. „Nagyon lapos az önbizalmam, azért is mondtam igent.

Forrás: Istvan Ruff

Sokan mondják, hogy ez nem látszik. Húsz éve állok színpadon, tudom, szeret a közönség, de kell a más típusú töltődés. Akármennyire is szeretem a szakmám, őszintén mondom, monotonná tud válni, hogy mindig ugyanaz történik. Ez valahol jó egyébként, mert nagyon jó, pozitív visszajelzés, hogy ott vannak a rajongók, és sok a fellépés. A Hajnal-t, a Vándor-t vagy bármelyik másik dalomat már olyan sokszor előadtam, hogy nem tudok hibázni benne. Ha álmomból felriadok, akkor is ugyanúgy adom elő, annyira a részem. Most ebből a biztos helyzetből léphettem ki egy kicsit, jólesett elhagyni a komfortzónát.”

Forrás: EVA/Eva

Bár a rádiók manapság ritkábban játsszák a dalaikat, a sajtóban mindig ott volt, nem tűnt el. „Nem a nagy jelenlét hiányzott, hanem az, hogy a szakmával foglalkozzanak a lapok. Nagyon jó, hogy most emiatt lehet olvasni rólam.”

A műsor elején tartott a kritikáktól, de kár volt annyira tartania mások véleményétől, sokan kedvelték meg és biztatták. „Vannak blogok, kommentek, sok helyen már szinte megnyertük a műsort.

Mikor Vastag Csabáékkal szemben jutottunk tovább, akkor azért kaptunk beszólásokat, de nem mi tehettünk arról, hogy ez lett az adás vége. Akkor egyébként nagyon meglepődtünk, ez nem titok. Nagyon beteg is voltam... aztán, amint mehettünk tovább, új erőre kaptunk.”

Forrás: Istvan Ruff

Érzi a nézők szimpátiáját, erősen készülnek a következő két körre, és bízik benne, hogy újra nagyon meg fognak lepődni a döntőben.

Nekem személy szerint is óriási élmény, hogy Madár áll mellettem, kevesen mondhatják el magukról, hogy egy világbajnokkal duetteznek.”