Tananyag lett A Simpson család

Simpson család
Vágólapra másolva!
Egy filozófiakurzus tárgya lesz Homer Simpson bölcselkedése a Glasgow-i Egyetemen. Az órákat tartó professzor szerint A Simpson család a modern világ egyik legnagyszerűbb alkotása, részben azért, mert tele van filozófiával.
Vágólapra másolva!

A kurzus a jövő félévben indul, D'Oh! Bevezetés a filozófiába, A Simpson családon keresztül címmel. A John Donaldson professzor vezetésével két alkalommal (január 21-én és február 4-én) tartandó órákon 30 font (10 793 forint) ellenében lehet részt venni.

Arisztotelész, Kant, Marx, Camus és sok más nagy gondolkodó elméletei jelennek meg benne, talán a legtisztább filozófiai formában: rajzfilmként. Ez a kurzus a filozófia leginspirálóbb elméleteit mutatja be, úgy, ahogy az Matt Groeningnek (A Simpson család ötletgazdája és forgatókönyvírója – a szerk.) az emberi létezés abszurditásai előtt állított emlékművében megjelenik" – olvasható a kurzus leírásában.

Simpson család Fox

„Homer Simpson többféle szempontból is igen összetett karakter. Nagyon torkos, elég erőszakos is tud lenni és persze önző. Ugyanakkor egy olyan figura, akit nagyon nehéz lenne nem kedvelni" – mondta egy BBC-nek adott interjúban Donaldson.

Az 1989 óta tartó A Simpson család minden idők legnépszerűbb animációs tévésorozatainak egyike, amelynek sugárzását nemrégiben hosszabbították meg a huszonkilencedik és a harmincadik évadra is. Ezzel a széria epizódjainak száma 669-re fog emelkedni, amivel megdönti az eddig 635 résszel a Gunsmoke által tartott leghosszabb fikciós műsor rekordját.