Gubás Gabi munkát kapott a közmédiától

Válótársak című heti sorozat forgatása. RTL klub, tv. Gubás Gabi,
Válótársak című heti sorozat forgatása. RTL klub, tv. Gubás Gabi,
Vágólapra másolva!
Gubás Gabi lett az M5 női hangja, sokat hallhatjuk majd a közmédia legújabb csatornáján, amely a magaskultúrát terjesztené.
Vágólapra másolva!

Az olimpiai és a paralimpiai közvetítésbe már beszállt, hivatalosan azonban csak szeptember 18-án indul az M5, amelynek Gubás Gabi lett a női hangja.

"Alapvetően szeretem azt a munkát, amikor csak a hangommal kell játszani, hiszen a szinkron is erről szól" – mondta az M5-nek a Válótársak-ban is látott színésznő, aki így örömmel vállalta a feladatot.

Sokat fogjuk hallani a hangját Fotó: Marton Szilvia - Origo

Tetszett neki a csatorna küldetése is, az M5 ugyanis művészeti, kulturális, tudományos és ismeretterjesztő műsorokat fog adni, a tervek szerint szélesebb réteghez juttatná el a magaskultúrát.

Gubás Gabi egy olyan településen nőtt fel, ahol nem volt színház, így annak idején örömmel figyelte a tévében a színházi közvetítéseket – örül, hogy ezek is visszatérhetnek a képernyőre.