Ezek a sztárok mind az idén szerettek egymásba

Liam Hemsworth, Miley Cyrus
A pár még 2012-ben
Vágólapra másolva!
Még közel sincs vége az évnek, de máris sok sztár talált egymásra. Vajon hogy alakult az idén szárba szökkent sztárrománcok sorsa? Megsúgjuk: vannak olyanok is, akik már nincsenek együtt.
Vágólapra másolva!

Tom Hiddleston és Taylor Swift

A The Night Manager sztárja és a 26 éves énekesnő a májusi Met gálán kattant egymásra, egy közös tánc során. A kapcsolat tényével eztán június közepén robbantottak, miután lesifotósok lencsevégre kapták őket a tengerparton egy romantikus séta közben Swift Rhode Island-i otthona közelében.

Azóta a románc meglehetősen viharosan alakult: a felek rekordsebességgel mutatták be egymást a szülőknek, szinte minden percüket együtt töltötték, és Hiddleston hevesen cáfolta, hogy viszonyuk csak PR-fogás lenne (ami egy közkeletű összeesküvés-elmélet alapján terjedt el).

TAYLOR SWIFT & TOM HIDDLESTON GETTING DOWN #MET #DANCE #FUNFUN #PRINCE #NYC #tomhiddleston

Carlos Souza (@carlossouza1311) által közzétett videó,

Amilyen gyorsan kezdődött, olyan hamar lett azonban vége: Hiddleston és az énekesnő mindössze három hónap után a napokban szakítottak, mert Swift nem bírta, hogy a színész ennyire a nyilvánosság elé vitte a kapcsolatukat. Állítólag barátságban váltak el.

Emma Roberts és Christopher Hines

A Scream Queens – Gyilkos történet sztárját júniusban látták kéz a kézben korzózni egy férfival Londonban. Nem sokkal ezután a lapok kiderítették, hogy az illető nem más, mint a színésznő új szerelme. Christopher Hinest Roberts egy barátnőjén, a divattervező Brit Elkinen keresztül ismerte meg. Korábban a sztár Amerikai Horror Story-beli partnerével, Evan Petersszel járt, akivel tavaly nyáron szakítottak, de igen nehezen ment az elválás – a jóképű Hines most minden bizonnyal elfelejteti Robertsszel a régi szerelmet.

Emma Roberts Dave Francóval az Idegpályában Forrás: Allison Shearmur Productions / Collection Christophel

Kristen Stewart és Alicia Cargile

A harmincéves francia színész-énekesnő, Soko az év elején jött össze a biszexualitását nyíltan vállaló Kristen Stewarttal, de májusban már szakítottak is. Az Alkonyat-filmek sztárja tavaly nyáron fedte fel másságát egy interjúban – akkor a színésznő Alicia Cargile vizuális effektes szakemberrel járt, akivel a Sokóval való szakítást követően ismét összejött: a Cannes-i Filmfesztiválon május közepén már együtt jelentek meg. Stewart pedig azóta azt is elárulta, hogy ezúttal tényleg nagyon szerelmes.

Forrás: Alberto Pizzoli / AFP

Chloë Grace Moretz és Brooklyn Beckham

A 19 éves színésznőnek és David Beckham sztárfocista 17 éves fiának a kapcsolata még gyerekszerelemként kezdődött, ám nem túl meglepő módon az ártatlan kaland nem bizonyult túl tartósnak. Azóta azonban ismét egymásra találtak, és miután idén májusban kiderült, hogy járnak, hónapokig ők voltak a legédesebb szerelmespár az Instagramon. Romantikus fekete-fehér fotók tucatjait osztották meg – Moretz legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy közös strandoláson készült félmeztelen képet posztolt.

Tom Hiddlestonékéhez hasonlóan azonban ennek a szerelemnek sem lett happy end a vége: szeptember első napjaiban szakítottak. Azóta a Beckham csemete vad gördeszkázással próbál felejteni.

Miley Cyrus és Liam Hemsworth

A színész-énekesnő és az ausztrál színész közös filmjük, Az utolsó dal című 2010-es Nicholas Sparks-adaptáció forgatásán ismerkedtek meg (amelyben egyébként szerelmespárt alakítottak). Hamarosan el is jegyezték egymást, ám 2013-ban szakítottak. Az idei újévet azonban állítólag már ismét együtt köszöntötték – Cyrust ráadásul ezután ugyanazzal az eljegyzési gyűrűvel az ujján kapták lencsevégre, amivel Hemsworth annak idején megkérte a kezét.

A pár még 2012-ben Forrás: Michael Buckner / Getty Images North America / AFP

A színész egy ausztrál magazinnak még határozottan tagadta, hogy megint eljegyezte volna szerelmét, a pár azonban ettől függetlenül nagyon boldognak tűnt azon alkalmakkor, amikor együtt jelentek meg – és családi eseményektől kezdve premiereken át jó pár ilyen esemény volt. Nemrégiben együtt utaztak Hemsworth szülőföldjére, Ausztráliába, a legújabb hírek szerint pedig jelenleg tényleg az esküvőjüket tervezik.

Orlando Bloom és Katy Perry

Ennek a valószínűtlen párosnak az egymásra találása sokáig tartotta lázban a bulvársajtót, hiszen jó ideig semmit sem lehetett biztosra tudni. Még januárban egy Golden Globe-afterpartin látták őket együtt bulizni, majd hamarosan Los Angelesben néztek meg közösen egy színdarabot. Habár már ekkor gyanús volt a dolog, a románcról akkor hullott le végképp a lepel, amikor közösen utaztak Hawaiira.

Bloom és Perry még 2013-ban Forrás: Stefanie Keenan / Getty Images North America / AFP

Habár a sztárpár azóta sem erősítette meg hivatalosan a tényt, áprilisban együtt buliztak a Coachella fesztiválon is, majd májusban a Met gálán ölelgették egymást, augusztusban pedig Olaszországba tettek romantikus utazást. Egyes források már arról beszélnek, hogy Bloom kész rá, hogy megkérje barátnője kezét.

Amy Schumer és Ben Hanisch

A parkolópályára került Inside Amy Schumer sztárja januárban jött össze a nála öt évvel fiatalabb chicagói bútortervezővel, és már akkor nagyon árulkodó fotókat osztottak meg az Instagramon, amikor még csak néhány hónapja voltak együtt. Közös képeiken a komika fülig szerelmesnek tűnik, és kilenc hónap után a szerelmesek végre hivatalosan is debütáltak: együtt jelentek meg a vörös szőnyegen, amikor Schumer a napokban átvette a GQ magazintól kapott Man of the Year kitüntetést.

Ewwwwww

@amyschumer által közzétett fénykép,

Chris Evans és Jenny Slate

A rajongók szinte sokkot kaptak, amikor nemrégiben kiderült, hogy az Amerika Kapitány sztárja nagy titokban már tavasz óta randizgat a kevésbé ismert színésznővel. Együtt játszanak a jövőre érkező Gifted című filmben, de állítólag nem a forgatáson jöttek össze, hanem akkor, amikor dupla randira mentek Evans testvérével, Scott-tal. A forgatási szünetekben így már hatalmas összhangban lehetett meglesni őket. Sőt: Slate annyira szerelmes lett, hogy – bár hivatalosan még nem váltak el – férjét is otthagyta a színész miatt.

Slate A kis kedvencek titkos élete premierjén júniusban Forrás: Mike Coppola / Getty Images North America / AFP