Mautner Zsófi után új háziasszonyt kap az Ízes élet

Az Ízes élet műsorvezetői
Vágólapra másolva!
Pataky Péter séf Marton Adriennel felváltva vezeti az Ízes élet adásait.
Vágólapra másolva!

A tegnapi adásban a két műsorvezető még együtt főzött, többek között házi ketchup és burgonyapüré készült, de ma reggel Marton Adrienn egyedül várja a nézőket reggel kilenc órakor.

"Egy álmom vált valóra. Éveken keresztül nap mint nap néztem az Ízes élet-et, az egyik legismertebb főzőműsort. Arra vágytam, hogy bárcsak egyszer élőben is láthatnám a konyhát, érezhessem az illatokat. Mától Pataky Péter mellett én leszek a műsor háziasszonya! Hihetetlenül boldog vagyok!" - mondta Marton Adrienn.

Az Ízes élet műsorvezetői Forrás: TV2

Eredetileg közgazdászként végzett, majd szépségkirálynőként és modellként sok országba eljutott, ahol új kultúrákat és ételeket ismert meg. Az étel és a főzés iránti szenvedélye egyre inkább előtérbe került, és rájött, hogy sokkal inkább a konyhában érzi jól magát. "Így mikor családommal Kaliforniában éltünk, jelentkeztem a New School of Cooking intézménybe, ahol diplomát szereztem Kulináris Művészetekből, majd a Le Cordon Bleu-n folytattam tanulmányaimat.

Az egészséges életmód elkötelezett híveként nagyon fontos számomra, hogy mindig minőségi és persze finom ételek kerüljenek a családi asztalra" - áll a műsor oldalán.

"Azt tudom, hogy engem mi inspirál: a férjem büszke tekintete, a két fiam egészsége vagy akár egy jóízű beszélgetés, egy közösen elfogyasztott vacsora során" - mondta.